rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Barack Obama: Nem lehet félelemből cselekedni


Amerikai Egyesült Államok

Barack Obama: Nem lehet félelemből cselekedni

Barack Obama kedden kijelentette: az amerikai kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az orlandói lövöldözéshez hasonló támadások a jövőben ne fordulhassanak elő.

Az amerikai elnök a pénzügyminisztériumban tartott megbeszélései után rövid beszédben tekintette át, hogy az Egyesült Államok miként lép fel az Iszlám Állam ellen.

– Voltak olyan pillanatok a történelmünkben, amikor félelemből cselekedtünk, és aztán megbántuk.
Ez az ország a szabadságon alapszik, köztük a vallásszabadságon. Nincsenek vallási vizsgálataink.
És ha ezekről az értékekről valaha lemondunk, nem csak sokkal könnyebbé tesszük, hogy ezek az emberek radikalizálódjanak itt és világszerte, de elárulnánk éppen azokat az értékeket, amelyeket megpróbálunk megvédeni.

Obama ezzel Donald Trumpnak is üzent, aki az orlandói tömegmészárlást követően arról beszélt, hogy olyan törvényt kéne hozni, amely megtiltja a muszlimoknak a belépést az Egyesült Államokba.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Szívműtétet hajtottak végre Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőn