rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Reneszánszát éli az ősi mesterség


Cult

Reneszánszát éli az ősi mesterség

A Paviában élő Marco Brunello tíz éve dolgozott mérnökként, amikor úgy döntött feladja addigi munkáját, és hegedűket fog készíteni.

Felkeresett néhány mestert, megtanulta tőlük a szakma fogásait, 2010-ben pedig saját műhelyt nyitott.

Brunello tíz hegedűt készít évente; két-háromszáz órát szán egy-egy darabra. A hangszerek ára 5000 eurónál kezdődik.

- Mind a mai napig fontos mozzanat a hegedűfej megformálása. Olyan, mintha ez lenne az alkotó névjegye. A fej görbülete, és a többi elem, az üreg mérete mind-mind egyedi jellemző – magyarázta Marco Brunello.

A hegedű először Észak-Itáliában bukkant fel, a 16. század közepén. A hegedűkészítés központja Brescia és Cremona volt. Ez utóbbi városban alkotott Antonio Stradivari is.

Brunello ügyfeleinek 80 százaléka külföldi, elsősorban ázsiaiak.

- Jól megy a soruk az olasz mestereknek, mert azt tartják róluk, hogy kifinomult művészi érzékkel és ízléssel rendelkeznek, tudják, mi a szép – hangsúlyozta Brunello.

A legtöbb hagyományos mesterséggel szemben itt sok fiatallal találkozunk. A milánói „Civica Scuola di Liuteria di Milano”:https://civicascuoladiliuteria.it/ például évről évre többen jelentkeznek. A képzés négy évig tart.

- Itt biztosan megtanulják a hangszerkészítés technikai alapjait, de a hegedűfej kialakításával, a hangszer testének megformálásával kifejezhetik az egyéniségüket – magyarázta Paola Vecchio, a Civica Scuola di Liuteria di Milano tanára.

Évente mindössze 15 diákot vesz fel az iskola, így aztán csak a legjobbak juthatnak be a vonós vagy pengetős hangszerkészítői képzésekre.

- Ebben a munkában az jelenti számomra a legnagyobb örömet, amikor megérintem a húrokat, amikor megszólaltatom a hegedűt – mondta az egyik diák, Franco Ferloni.

Persze nem olyan könnyű megélni ebből a mesterségből, mint gondolnánk. Olaszországban a legtöbb mester egyedül dolgozik, és nemigen fogad segédet, így aztán a kezdőknek nincs hol tökéletesíteniük tudásukat.

Az iskola nyilvántartása szerint a náluk végzett hallgatók csupán fele dolgozik hangszerkészítőként.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

Cult

Olajos hordókból álló posztmodern piramis