rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Már csak két nap az Eb-ig


the corner

Már csak két nap az Eb-ig

Június 10-én, pénteken kezdődik a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság. Az Euro 2016 című műsorunkban egy hónapon át követhetik az Eb eseményeit.

Először is bemutatunk jó néhányat a résztvevő csapatok közül.

Olaszország

Antonio Conte csapata nem tartozik az esélyesek közé, de meglepetést szerezhet. Igaz, hogy Verratti és Marchisio hiánya komoly gond a középpályán, de sok a tapasztalt játékos, például Buffon és a fiatal tehetség, mint Insigne. A visszavágás vágya is fűti az olasz csapatot, hiszen négy évvel ezelőtt Kijevben elvesztette a döntőt Spanyolországgal szemben, 2000-ben pedig a franciák ellen, amikor is Trézéguet aranygólja döntött.

Franciaország

A Benzema-Valbuena ügy, a Deschamps elleni rasszizmusvádak és a sérülések ellenére a Kékek (franciák) megnyerhetik az Eb-t. Egyrészt azért, mert a csapatban olyan játékosok vannak, mint Lloris, Matuidi vagy Griezmann, akik a legnagyobb európai klubokban játszanak, főként pedig azért, mert a tornát Franciaországban rendezik, csakúgy, mint 1984-ben, amikor nyert a csapat Platini vezérletével, és 1998-ban, amikor Zidane-ék világbajnokok lettek. Lehet, hogy három a francia igazság is?

Anglia

25 éves átlagéletkorral a mostani a legfiatalabb angol válogatott az Eb-k történetében. Dinamikus, izgalmas, támadószellemű csapat, olyan tehetségekkel, mint Dele Alli, Jamie Vardy és Harry Kane. Wayne Rooney és James Milner tapasztalata is sokat ér. Anglia 50 éve vár arra, hogy aranyérmet szerezzen? Az, hogy a Leicester City képes volt megnyerni idén az angol bajnokságot, azt bizonyítja, hogy minden lehetséges.

Oroszország

Egy mindenkiért, mindenki egyért! – ez az orosz válogatott hivatalos jelmondata. Leonyid Szluckij játékosai között nincsenek világsztárok, de erős a csapatszellem, ami nehéz körülmények között még jobban megmutatkozik. A torna előtt az orosz csapat fontos tagjait – Dzagojevet és Gyenyiszovot – vesztette el a középpályán sérülések miatt, ezért még nem lehet tudni, hogyan áll fel a csapat az első mérkőzésen. Az orosz szurkolók sikernek tartanák, ha a válogatott bejutna a legjobb 16 közé, de bíznak abban, hogy csapatuk még nagyobb meglepetésre is képes Franciaországban.

Németország

Most a “legfontosabb” csapat következik. A németek háromszor megnyerték már az Eb-t, ami rajtuk kívül csak egyetlen válogatottnak sikerült: a címvédő spanyolnak. Németország 2008-ban a döntőben kikapott Spanyolországtól, az utolsó német győzelemre viszont már alig emlékszik valaki – 1996-ban, már 20 éve történt. A négyszeres világbajnok most akár négyszeres Európa-bajnok is lehet.

Ukrajna

Ukrajna hivatalosan nem újonc az Európa-bajnokságon, legutóbb azonban – az egyik házigazdaként – nem kellett selejtezőt játszania. Mihajlo Fomenko csapata most megérdemelten került be a legerősebb európai futballnemzetek közé. A pótselejtezőn sikerült megtörni az átkot, és bár az ukrán csapat nem nevezhető esélyesnek, több olyan tehetséges játékosa van, aki az Eb felfedezettje lehet. A szurkolók újabb ukrán futballisták nevét jegyezhetik meg Konopljanka és Jarmolenko mellett.

Spanyolország

A rosszul sikerült brazíliai világbajnokság után Spanyolország meg szeretné mutatni, hogy válogatottját még nem lehet leírni. A Vörösök néhány korábbi nagy név nélkül vágnak neki a tornának: nem lesz ott Xavi, Puyol vagy Santi Cazorla. Vannak viszont fiatal tehetséges játékosok, akik készek a bizonyításra, többek között Morata és Nolito. Ne felejtsük, hogy Spanyolország történelmet szeretne írni azzal, hogy egymás után harmadszor megnyeri az Eb-t.

Törökország

Törökország az utolsó pillanatban szerezte meg repülőjegyét az Eb-re, ahol a címvédő Spanyolországgal, Horvátországgal és Csehországgal mérkőzik majd a halálcsoportnak nevezett D csoportban. Fatih Terim csapata persze nincs az esélyesek között, de a játékosok motiváltak, hogy újból olyan nagy meglepetést szerezzenek, mint 2008-ban, amikor az elődöntőig jutottak. A törökök első meccse a párizsi Parc des Princes-ben lesz, Horvátország ellen.

Portugália

Az utóbbi 20 évben Portugália mindig bejutott a negyeddöntőbe az Európa-bajnokságon, és feltételezhetően ez most is így lesz. Tapasztalt csapat, főként a védelme, a középpályán pedig olyan tehetségek játszanak, mint João Mário, André Gomes és Renato Sanches. Támadásban Cristiano Ronaldo vállán óriási a felelősség, ha teljesen egészséges, Portugália merészebb álmokat is szövögethet. A Real Madrid sztárjának azonban nehéz idénye volt, és többször is előfordult, hogy kimerülten érkezett a nagy tornákra.

Magyarország

Több generáció először drukkolhat Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak. Azok közül, akik még megtehették ezt, sokan már nagypapák – 44 év telt el azóta, hogy Magyarország utoljára kijutott az Eb-re. A magyar csapat, 1972-ben negyedik lett, most viszont már az is sikernek számít, hogy ott lesz Franciaországban. A szurkolók remélik, hogy kedvenceiknek ennyi idő után nem csak 3 meccs jut, vagyis továbbjutnak csoportjukból, ahol Ausztria, Izland és Portugália az ellenfél.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

the corner

Foci Eb - Kicsik és nagyok