NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hillary a demokraták elnökjelöltje, de Sanders még nem adja fel

Hillary a demokraták elnökjelöltje, de Sanders még nem adja fel
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A korábbi first lady, szenátor és külügyminiszter az első nő, aki eséllyel indulhat a Fehér Házért.

HIRDETÉS

Most már bizonyosra vehető, hogy Hillary Clinton lesz a demokraták elnökjelöltje az Egyesült Államokban.

A korábbi first lady, szenátor és külügyminiszter férjével és állapotos lányukkal, Chelsea-vel ünnepelte a történelmi sikert Brooklynban (New York állam). Ő az első nő, aki az amerikai elnök tisztségéért indul egy hagyományos nagy párt színeiben.

– Semmi kétség: Sanders szenátor, a kampánya és az az élénk vita, amelyet a jövedelmek emeléséről, az egyenlőtlenség csökkentéséről és a társadalmi mobilitás növeléséről folytattunk, nagyon jót tesz a Demokrata Pártnak és Amerikának – mondta.

Ugyanakkor Hillary Clinton ellenfele, Bernie Sanders nyomban jelezte, hogy nem adja föl, pedig a vermonti szenátornak már matematikai esélye sincs arra, hogy a demokrata párt elnökjelöltje legyen.

– Ez a kampány egy valamit máris bebizonyított. Azt, hogy amerikaiak millió, akik szeretik a hazájukat, készek megmozdulni és harcolni azért, hogy ez egy sokkal jobb ország legyen. Köszönöm. A küzdelem folytatódik – jelentette ki lelkes hívei előtt a szenátor a kaliforniai Santa Monicában.

Hillary Clinton a keddi előválasztásokon szerezte meg a jelöléséhez még hiányzó küldöttek támogatását. Ám hivatalosan majd csak július végén, a philadelphiai pártkonvención teszik meg elnökjelöltnek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hillary Clinton nagy győzelme után ráfordulhat Trumpra

Sanders szenátor tovább harcol

Elnökválasztási hajrá - de ki lesz az alelnök Amerikában?