NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Átadták a Vízy Dorka emlékére alapított díjat

Átadták a Vízy Dorka emlékére alapított díjat
Szerzői jogok 
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A díjazott, Hanula Zsolt arra derített fényt, hogy miként és mi mindennel igyekeznek behálózni idős embereket a Facebookon

HIRDETÉS

Elgondolkodtatnak, mellbe vágnak, a valósággal szembesítenek mindannyiunkat azok a cikkek, amik a Vízy Dorka emlékére alapított díj pályázatára érkeztek. Idén első alkalommal adták át a 2014-ben elhunyt rádiós újságíró nevét őrző elismerést a budapesti Hadik kávéházban hétfőn.

A családon belüli erőszakot és a keresztény felelősséget direkt összefüggésben – legyünk őszinték – legtöbbünk nem vizsgálná magától, pedig a bántalmazott nőkért valóban sokat tehetne egy-egy pap vagy lelkész. Laborczi Dóra írását ráadásul a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapján olvashatjuk, szinte megdöbbentően töri meg a történelmi nagy egyházak részéről régóta tapasztalható csendet a témában. Egy hívő keresztény asszony szókimondó története rázza meg az olvasót, nem kevésbé az utána következő pszichológus és lelkész szavai.

A hattagú szakmai zsűri több tagja épp ezért szívesen ítélte volna az elismerést Laborczi Dórának, de abban végül egyöntetűen egyeztek meg, hogy a Vízy Dorka-díjat 2016-ban Hanula Zsoltnak adják az Indexen 2015 szeptemberében megjelent Nem a gyerekeket kell félteni az internettől, hanem a nyugdíjasokat című írásáért.

Hanula Zsolt kísérlete arra derített fényt, hogy miként és mi mindennel igyekeznek behálózni a közösségi médián keresztül idős embereket olyanok, akik ezt a profik észrevétlenségével teszik. A cikk szerzője heteken át hagyta magát idős emberként sodródni a Facebook-on, kíváncsi volt, hogy milyen veszélyek leselkednek rá, ha nyugdíjasként hoz létre egy profilt, és egy idős ember szokásai szerint netezik.

A Vízy Dorka Alapítvány felhívására összesen 128 pályázat érkezett. A hattagú szakmai zsűri: Beszterczey Judit, Karafiáth Orsolya, Kovács Gabi, Madarász Zsolt, Stumpf András és Szily László.

Az évente odaítélendő Vízy Dorka-díjra rádiós, televíziós és írott sajtóban dolgozó újságírók pályázhatnak, egy, az előző évben megjelent anyaggal. Egy pályázó egy munkával nevezhet. A munkákat azokról a területekről várják, amelyek Vízy Dorkának különösen fontosak voltak, azaz az egészségügy, tudomány, környezetvédelem, vallás, illetve a művészetek/kultúra tárgyköréből. A díj egy egyszeri 250 ezer forintos támogatás. A díj odaítéléséről szakmai zsűri dönt, a díjkiosztót pedig minden évben Vízy Dorka születésnapja, azaz május 29. után tartják.

Vízy Dorka 2007-től napi rendszerességgel vezette a Közelről című délutáni magazint a Kossuth Rádióban. Betegségét a hallgatók nem vehették észre, mert szinte az utolsó pillanatig meghatározó hangja maradt a nevéhez köthető műsornak. A műsorvezető 1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol először a Napközben riportereként dolgozott. Évekig vezette a Petőfi Rádió Délelőtt című magazinját, a Csúcsforgalom című közlekedési műsort, rendszeresen vezetett műsort a Calypso Rádióban, valamint a Duna Televízió ifjúsági műsorában is. Újságírói munkásságát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2006-ban Szalézi Szent Ferenc-díjjal, a Magyar Rádió többször nívódíjjal ismerte el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Magyar film nyert Karlovy Varyban