rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Olaszország: ellenzéki siker az önkormányzati választások első fordulójában


Olaszország

Olaszország: ellenzéki siker az önkormányzati választások első fordulójában

Az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom előretörését hozta az olaszországi önkormányzati választások első fordulója. A Beppe Grillo vezette párt jelöltje, Virginia Raggi ügyvéd nyerte a főpolgármesteri posztért való küzdelem első körét.

- A verseny felénél járunk, de ez egy történelmi pillanat több okból is. Egyrészt én lehetnék Róma első női polgármestere, másrészt a rómaiak egyértelművé tették, hogy nem hisznek már a választási kampányszövegeknek és ígéreteknek. Abban a politikai mozgalomban bíznak, amely komoly és átlátható terveket mutat nekik – fogalmazott az 5 Csillag Mozgalom jelöltje.

Rómában a második fordulóba a balközép kormánypárt jelöltje, Roberto Giachetti jutott még be. A főváros mellett Torinóban ért még el kimagasló eredményt a 2009-ben alapított 5 Csillag Mozgalom, ott második lett jelöltjük.

Matteo Renzi miniszterelnök és kormányon lévő Demokrata Párt több nagyvárosban is jó eredményt ért el, számukra az igazi értékmérő az októberi alkotmányos népszavazás lesz.

Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország nevű pártja azonban több helyen súlyos vereséget szenvedett, az olasz sajtó szerint a balközép ellenfele már nem a Forza Italia, hanem az 5 Csillag Mozgalom lesz a 2018-as választásokon.

Az önkormányzati választások második fordulóját két hét múlva tartják.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Tizennégyen haltak meg egy törökországi buszbalesetben