rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fájdalom és szépség - Christine Spengler kameráján át a világ


le mag

Fájdalom és szépség - Christine Spengler kameráján át a világ

Együttműködésben a

Ez volt az a fotó, amely 1979-ben feltárta az Iráni Iszlám Köztársaság valóságát. Szerzője, a francia Christine Spengler fátyol mögé rejtőzve fényképezte le az iráni nőket.

- Egy férfi ezt nem tudta volna megtenni, mert rögtön kémkedéssel vádolták volna meg. Nekem könnyű dolgom volt – mesélte a fotográfus.

A fiatal fotóriporter képei rögtön nagy sikert arattak.

- A sorozatot azonnal lehozta a Paris Match. A gyermeküket karjukban tartó, kihúzott szemű nők mindegyike úgy nézett ki, mint valami egyiptomi múmia. Az se látszott rajtuk, hogy egyáltalán élnek-e.

Spengler otthonának falait saját alkotásai díszítik. Művészete sokat változott az idők folyamán. Képeinek egy része barokkos keretezést kapott, de továbbra is vérbeli fotóriporternek tartja magát.

- Elkötelezett nő vagyok, a gyászt és a fájdalmat fekete-fehérben örökítem meg, a világ szépségét pedig lángoló színekkel fejezem ki, amit megtiltottam magamnak a háború éveiben.

A fotók egy részét második otthona, Spanyolország ihlette. Christine Spengler tudósított az észak-ír konfliktusról, megjárta Kambodzsát és a Közel-Keletet is. Egyik leghíresebb képe az iráni Kom temetőjében készült, de a kambodzsai fővárost, Phnompent is megörökítette.

A kiállítás a párizsi Európai Fotográfia Házában várja az érdeklődőket.

ALL VIEWS

További hírek erről

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

le mag

Nézzen mélyen a gepárd szemébe! Művészszafari Namíbiában