rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Humanoid robotok fogják meghódítani a Marsot?


TUD/TECH

Humanoid robotok fogják meghódítani a Marsot?

Együttműködésben a

A NASA három massachusetts-beli és egy skót egyetemmel karöltve olyan kétlábú robot kifejlesztésén dolgozik, amelyet elküldhetnek majd a vörös bolygóra.

- Val egy ehhez hasonló, teljes mértékben elektromos humanoid robot lesz – talán valamelyik utóda -, amelyet a NASA egy nap elküld a Marsra, hogy előkészítse a terepet az űrhajósok számára – magyarázza Holly Yanco, a lowelli University of Massachusetts professzora.

A robotot úgy tervezik meg, hogy olyan környezetben is el tudja végezni a legfontosabb feladatokat, amely az ember számára végzetes lenne. A közeljövőben katasztrófa sújtotta térségekben nyújthatnának segítséget ezek a humanoidok.

- A fején egy sztereó kamera párt láthatunk, és az volt az egyik legelső dolgunk, hogy összekössük egy Oculus Rifttel, így a robot irányítója a robot szemével lát. Itt vannak az infraszenzorai a strukturált fény érzékeléséhez, belül pedig egy forgó lézer. De a test más pontján is vannak kamerák, itt, a kezén meg a lábán pedig érzékelők – mutatja Holly Yanco.

Mivel a Föld és a Mars közötti távolság miatt nem lehet egyszerűen megoldani a távirányítást, a robotnak önállóan kell dolgoznia.

- A robottechnológia nagy segítséget jelent majd a karbantartási és javítási munkák elvégzésében az űrhajósok megérkezéséig. Utána pedig az asztronauták mellett dolgoznak majd az első gyarmatosítók a marsi és más expedíciók végrehajtásában – mondja a Northeastern University professzora, Taskin Padir.

Egyetemi kutatók és hallgatók együtt dolgoznak a robot különféle képességeinek finomításán.

A NASA a 2030-as évekre tervezi az első emberes Mars-expedíció megvalósítását, előtte azonban Val és társai veszik birtokba a vörös bolygót.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

TUD/TECH

Micimackó aggódik... A méhkirálynő-nemesítés lehet a megoldás?