rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Vértelen találkozás apánk gyilkosával


világ

Vértelen találkozás apánk gyilkosával

Mihez kezd egymással egy gyilkos és az áldozat lánya, ha több tíz év után találkoznak? Beteljesíthető-e a bosszú, létezhet-e megbocsátás? Ezt a találkozást beszéli el Eötvös Péter operája, a Senza Sangue, melynek ősbemutatója néhány hete volt Avignonban, a szerző vezényletével, Alföldi Róbert rendezésében. A budapesti közönség június 27-én láthatja a Nemzeti Színházban, az idei Armel Operafesztivál nyitányaként.

Az Alessandro Baricco azonos című novellája alapján született mű szövege Mezei Mari munkája. Míg az eredeti novellában több szereplő van, Eötvös Péter operájában csupán kettő. Egyikük Pedro, aki valaha megölt egy családapát és annak egyik gyermekét, amit a lánygyermek egy földbe ásott lyukból végignézett. A támadó észrevette őt, de életben hagyta. A másik szereplő Nina, aki most felkereste apja gyilkosát. A Senza Sangue-ét Bartók Béla Kékszakállújával (rendező Nadine Duffaut) párban mutatják be az Armelen. A két művet a hangzási összefüggések, a zenekar nagysága, és a hangzástömeg is összekapcsolja. Alföldi Róberttel egy hónappal a magyarországi premier előtt beszélgettem.

Kimerevített képként is emlegetik a Senza Sanguét…

AR: Pontosan, tulajdonképpen egyetlen pillanatként is felfogaható. Mintha megállt volna az idő. Az egykori gyilkos várta már, hogy rátaláljon a nő, a nő pedig szeretett volna rátalálni. Azt boncolgatjuk, hogy mit jelent az idő, mit jelent évtizedek távolságából valamire vágyni, valakire várni, egy bosszút vinni, és amikor ott van a várt pillanat, akkor mi történik az emberrel. Tényleg azokat a mondatokat mondja-e ki, amelyeket hosszú évtizedekig nevelgetett magában? És mennyire tud odafigyelni ez a két ember egy ilyen helyzetben a másikra, vagy csak a helyzet működik magában?

Ha film lenne, azt mondta, végig egy közeli képet képzeljünk el, közelit a két szereplő arcáról, ötven percen át. Hogyan működhet ez a színpadon?

AR: Tényleg az a legfontosabb az egész darabban meg a zenében is, hogy belső történéseket közvetít. Nincsenek benne nagy sztorik, ebből a szempontból tehát különbözik A kékszakállú herceg várától, mert ugyan ott is a két ember viszonya a legfontosabb, de ott nyílnak az ajtók. Itt nem nyílnak ajtók, itt belső ajtók nyílnak. Persze azt mondják, hogy Bartók ajtajai is belső ajtók, de azért teátrálisan az mégiscsak látványosabb dolog. A Senza Sangue nem az, itt két ember ül egy asztal mellett és beszélget. Hogy ez történik-e a mi előadásunkban, az egy másik kérdés, de az alapszituáció ez.

A darabbéli szereplők hatvan, illetve hetven évesek múltak. Az őket játszó két énekes, Albane Carrére és Romain Bockler feleannyi idősek. Ön mégis azt mondja, hihetetlenül ki tudtak nyílni.

AR: Ahhoz, hogy ez működni tudjon, az szükségeltetik, hogy mindenféle énekesi vagy teátrális manírt elveszítsenek. Nem azért mert az rossz, hiszen bizonyos helyzetekben, bizonyos előadásokban ezek a dolgok nagyon fontosak. Itt azonban más kellett. Az, hogy ezeket elhagyják és a személyiségüket próbálják mutatni. Ami persze egy szemérmes ügy. De nagyon kinyíltak, egyszerűen csodálatos, mennyire. Úgy mondanám, hogy ebben a darabban jelenlét van, nem pedig “játszás”.

Eötvös-operát mennyire más rendezni mint egy klasszikust?

AR: Elsősorban azért, mert ott van Eötvös Péter. Persze, most csodálatosan lazán beszélek erről, hogy “az Eötvös Péterrel” dolgozom, de ő mégiscsak „az” Eötvös Péter! (nevet) Péter ezt végtelen intelligenciával és elegánsan egy pillanat alatt feloldja. Az, hogy ő elfogad engem egyenrangú alkotótársnak, az nagyon nagy dolog számomra. És nemcsak elfogad, hanem mindent oda is ad, amit ő erről a műfajról gondol és tud, és amit a saját művéről gondol és tud. Neki a végeredmény az, ami számít.

Mit gondol, máshogy fog szólni a Senza Sangue a magyar közönségnek mint Avignonban, az ősbemutatón?

AR: Lehet. Nekünk, magyaroknak talán nagyobb tapasztalatunk van ebben az „ötven éve hordjuk magunkban a bosszút”-helyzetben, mint a franciáknak. Ha megnézed a magyar történelmet, tele van ilyen beteg történetekkel. Hogy a gyilkosokat megkeressük, vagy nem keressük, hogy leülünk velük, vagy nem ülünk le, hogy kiderül, hogy semmi sem fekete vagy fehér.

A franciaországi próbaidőszakról és az ősbemutatóról mi a legmeghatározóbb emléke?

AR: Nagyon jó volt a munka. Finom, belső, igazi találkozásokból összeálló együttdolgozás volt, egy csodálatos három hét. A bemutató meg… Még mindig nem tértem napirendre afölött, hogy egyszer csak megérkezett két-háromszáz fiatal. Szabályosan rosszul lettem, mikor megláttam őket, hogy itt mi lesz! (nevet) És képzeld el, hogy úgy vették, úgy reagáltak a Kékszakállúra és a Senza Sanguéra is, ahogy arra kell! És nem azért, mert a tanárok ott álltak volna mögöttük, nem! Elképesztő volt, döbbenetes.

Az elmúlt időszakban járta a világot, rendezett Szöulban, Münchenben, Trierben, hogy csak néhány állomást említsünk. Most akkor hazatért egy időre?

AR: Igen, fél évig itthon leszek. A Centrál Színházban kezdek, Higgins professzort játszom a My Fair Lady-ben, Puskás Tamás rendezésében, ott már el is kezdődtek az olvasópróbák, aztán a Budapest Music Centerben vár rám egy érdekes feladat, majd a Budapest Bábszínházban, az Átriumban és a Radnótiban dolgozom majd.

Armel Operafesztivál: 2016. június 27- július 2.

Helyszínek: Thália Színház, Nemzeti Színház
A csaknem egy hét alatt látható-hallható lesz többek között a svájci Theater Orchester Biel Solothurn, a Teatro Verdi di Pisa, a Szerb Nemzeti Színház, valamint a budapesti Zeneakadémia hallgatóinak rendhagyó előadása is.
Az 5 különböző országban megvalósuló 5 operaelőadás főszerepeire minden évben válogatást hirdetnek, amelyre a világ bármely tájáról jelentkezhetnek az énekesek. A színházak két forduló után választják ki saját főszereplőiket, majd a darabok elkészülte után az Armel Operafesztiválon mutatják be azokat, ahol az énekesek és a produkciók is versengenek.
Az Armel emellett a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató győztesének a New York-i Carnegie Hallban, az első korcsoport győztesének a londoni Cadogan Hallban, a második korcsoport nyertesének pedig a Berlini Filharmonikusok koncerttermében ajánl fellépési lehetőséget.

Fotó: Máthé Zoltán (MTI)

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

világ

Átsuhan a dugók felett a kínai metróbusz