NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szélesedik a válság Franciaországban

Szélesedik a válság Franciaországban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem enyhül az üzemanyagválság Franciaországban.

HIRDETÉS

Nem enyhül az üzemanyagválság Franciaországban. A kormány szerdán megkezdte stratégiai olajtartalékainak bevetését az olajfinomítók sztrájkja miatt. Ezt a legjelentősebb francia szakszervezeti tömörülés, a CGT hirdette meg a munkajogi reform visszavonását követelve.
Több mint négyezer benzinkút fogyott ki teljesen vagy részlegesen az üzemanyagból. A kormány azonban nem enged:

– A munkajogról szóló szöveg a Szenátus elé kerül, ahol a jobboldaliak vannak többségben. A Szenátus elmondja majd véleményét, ez pedig nyilvánvalóan épp az ellenkezője lesz annak, mint amit mi javasoltunk. És pontosan erre várnak a demonstrálók. Szóval nem is kérdés az irány megváltoztatása, és még mindig lehetnek módosítások, javítások – mondta Manuel Valls kormányfő.

Mivel a szakszervezetek sztrájkot hirdettek meg 19 atomerőműben, az áramtermelés is visszaesett. Ennek még nincs érezhető hatása a mindennapokban.

Le Havre-i munkások csütörtök reggel blokád alá vettek egy fontos hidat Észak-Franciaországban.

– Az, hogy a kormány az alkotmány 49.3-as cikkelyét használja, lehetetlenné tett bármilyen kompromisszumot. Nem mi utasítottuk el a párbeszédet a kormánnyal. Ők kényszerítették ki a sztrájkot ennek a cikkelynek a használatával, és ezt nagyon sajnáljuk. Hiányzik a demokrácia és a párbeszéd a munkásokkal – mondta egy szakszervezeti vezető.

A Pont de Normandie híd blokádja két órán át megakadályozta, hogy áthaladjon a forgalom Le Havre nemzetközi kereskedelem szempontjából is fontos kikötője felé.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Franciaország, a sztrájkok hazája

Általános sztrájk béníthatja meg Franciaországot

120 éves a brit-francia barátság