NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

NBA - A kiesés szélén a bajnok

NBA - A kiesés szélén a bajnok
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egyre nagyobb bajban van a címvédő az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).

HIRDETÉS

Egyre nagyobb bajban van a címvédő az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA). A Golden State Warriors már harmadszor kapott ki az Oklahoma City Thundertől a Nyugati Főcsoport döntőjében.

A Golden State az első negyedben még úgy-ahogy tartotta magát, a nagyszünetre azonban jelentős, 19 pontos hátrányba került.

A mérkőzés legjobbja, Russell Westbrook először ért el tripla duplát a rájátszásban. A Thunder csatára 36 pontot és 11 lepattanót szerzett, valamint kiosztott 11 gólpasszt is.

A másik oldalon Stepehen Currynek nem igazán ment, Klay Thompson azonban a harmadik negyedben tíz ponton belülre hozta fel a Warriorst.

A végjáték aztán ismét a Thunderé volt. A végig remekül védekező Kevin Durant 26 ponttal járult hozzá csapata 118-94-es győzelméhez.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc 3–1-re áll. Az Oklahomának már csak egy, a Golden State-nek viszont zsinórban három mérkőzést kell megnyernie a bajnoki döntőbe jutáshoz.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nincs beoltva, Djokovics nem indulhat Indian Wellsben és Miamiban

Új királyt koronáztak az NBA-ben, LeBron James a csúcstartó

NBA: elképesztő Lakers feltámadás és LeBron James parádé