NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Felgyorsítja új elektromos autójának tömeggyártását a Tesla

Felgyorsítja új elektromos autójának tömeggyártását a Tesla
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Tesla felgyorsítja az új Model 3 gyártását.

HIRDETÉS

A Tesla felgyorsítja az új Model 3 gyártását. Már 2018-tól megkezdené az autó tömeggyártását, vagyis két évvel hamarabb, mint eredetileg tervezte. A vezérigazgató azt mondta, tudja, hogy a célt nehéz elérni, így megválhatnak azoktól a beszállítóktól, akik nem tudják teljesíteni az elvárást.

Járműipari szakemberek szerint a célt nehéz és költséges elérni. Elon Musk vezérigazgató viszont azzal érvel, hogy a Model 3-hoz csak 6-7 ezer egyedi alkatrész szükséges, ami kevesebb a többi átlagos autónál.

Sajtóértesülések szerint a Tesla arról értesítette a beszállítóit, hogy 2017-ben 100 ezer Model 3-at, majd 2018-ban már 400 ezret akar gyártani.

A 35 ezer dollárról induló elektromos autóból már több mint 370 ezer darabot rendeltek. A foglalási ár ezer dollár. Az első járműveket 2017 végétől szállítanák le.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet