rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Biztos, hogy a tengerbe zuhant az egyiptomi repülőgép


Egyiptom

Biztos, hogy a tengerbe zuhant az egyiptomi repülőgép

Megtalálták a lezuhant gép roncsait – jelentette az egyiptomi hadsereg szóvivője. A közleményt az EgyptAir hivatalos honlapján osztotta meg.

A hadi tengerészet megtalálta néhány utasnak a holmiját is a Földközi-tengeren, 290 kilométerre Alexandriától északra.

A görög védelmi minisztériumra hivatkozva a Times az írta, hogy holttesteket, testrészeket is találtak a tengerben, de ezt az információt hivatalosan még nem erősítették meg.

A nemzetközi kutatócsapatok most a fekete dobozok megtalálását tartják a legfontosabb feladatuknak, hogy kiderüljön, mi vezetett a repülőgép katasztrófájához.

A műholdfelvételek elemzése során nem látták annak jelét, hogy robbanás történt volna, de nagyobb az esélye annak, hogy terrorakció történt, minthogy műszaki hiba okozta a tragédiát.

Az EgyptAir MS804-es, Párizsból Kairóba tartó járata, 66 emberrel a fedélzetén, csütörtök hajnali 3 óra előtt, szokatlan manőverek után, a görög Karpathosz sziget közelében tűnt el a radarok képernyőjéről.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Párizsi terrortámadások: milyen szerepe lehetett Salah Abdeslamnak?