rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Alexander Van der Bellen, a szélsőjobb ellensége


Ausztria

Alexander Van der Bellen, a szélsőjobb ellensége

Ő Alexander Van der Bellen, aki az osztrák elnökválasztás első fordulójában a második helyen végzett. A 72 éves politikus visszavonult közgazdaságtan-professzor, aki éppen ellentétes értékeket vall, mint ellenlábasa, a szélsőjobboldali Norbert Hofer- a nyitott és multikulturális osztrák társadalom híve.

Alexander Van der Bellen egyik holland felmenője a 18. században emigrált Németalföldről Oroszországba. Az arisztokrata családot a bolsevikok azonban Észtországba üldözték 1917-ben. Amikor az országot lerohanta a Szovjetunió 1940-ben, Van der Bellen szülei Németországba menekültek.

Végül Bécsben telepedtek le, itt született Alexander. De innen is elmenekültek, ezúttal a Vörös Hadsereg elől- Tirolba mentek. Itt nőtt fel a Alexander, aki menekültek gyermekeként aposztrofálja magát. Van der Bellen elvált, két felnőtt fia van.

A szociáldemokrata politikus 1997-ben állt a Zöldek élére, akik irányításával az ország negyedik politikai erejévé váltak. Bírálói azt mondják róla, hogy valódi szocialista: kívül zöld, belül piros, mint a görögdinnye.

A Zöldekre szavazók azonban nem értenek ezzel egyet: szerintük Van der Bellen inkább liberális elveket vall gazdasági téren.

Kampánya során kifejtette, hogy ellenzi az EU és az Egyesült Államok között tervezett Transzatlanti Szabadkereskedelmi megállapodást. Egyúttal hangsúlyozta a bevándorlók munkaerőpiaci integrációjának fontosságát.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Megint lelőttek egy afro-amerikait, lemondott a rendőrkapitány