NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Martin Schulz a nacionalistákról: Példátlan cinizmus!

Martin Schulz a nacionalistákról: Példátlan cinizmus!
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Interjú az Európai Parlament német elnökével az Unió jövőjéről.

Be nem váltott ígéret – így nevezte azt, hogy egyre több európai számára Európa a kudarc szinonimájává vált, legyen szó akár a migrációs válságról, a gazdaságról, akár a biztonságról. Az Európai Parlament elnökével, Martin Schulz-cal beszélgetett erről Strasbourgban az Euronews munkatársa, Isabelle Kumar.

Elnök úr, köszönjük, hogy a Global Conversation rendelkezésére áll. Azt kérem, hogy őszintén beszéljen Európa állapotáról, mivel mindannyian nyugtalanok vagyunk. Úgy tűnhet, mintha lassú és fájdalmas öngyilkossághoz asszisztálnánk, amikor Európát figyeljük mostanság, de elérjük-e azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút?

– Az ön leírása teljesen találó, siralmas állapotban vagyunk az Európai Unióban. Vannak centrifugális, euroszkeptikus erők, amelyek választásokat, népszavazásokat nyernek. Ha megkérdőjelezzük Európát és az integrációt, akkor a következő nemzedék sorsával játszunk, mert a 21. század az együttműködés és a világrégiók versenyének évszázada, nem az olyan kis országoké, mint a hazám. Vessük össze a 80 millió lakosú Németországot az 1,4 milliárd lakosú Kínával! Hogyan lehet túlélni egyedül a 21. században? Azok, akik arról beszélnek, hogy véget kell vetni Európának, és újra nacionalizálni kell, egy teljes nemzedék biztonságával és jövőjével játszanak.

Martin Schulz

  • 60 éves, az Európai Parlament elnöke
  • Gyerekként focista akart lenni
  • 19 évesen csatlakozott a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD)
  • Találgatások szerint szívesen lenne német kancellár

Beszélt az integrációról, az egyik nagy téma most természetesen a Brexit. Gondolja, valóban lehetséges, hogy Nagy-Britannia úgy dönt, kilép az Európai Unióból?

– Lehetséges. Látjuk a felméréseket, amelyek fej fej melletti állást mutatnak. Remélem, hogy nem történik meg, de nem kizárt. Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból katasztrófa lenne az Uniónak és Nagy-Britanniának is.

Egyesek szerint Nagy-Britannia nem olyan tagállam, amely tisztelné a szabályokat, és nem akar nagyobb mélyebb integrációt. Akkor miért akarja, hogy az EU-ban maradjon?

– G7-ország, a Biztonsági Tanács állandó tagja, vétójoggal bír. Az EU belső piacának második legnagyobb gazdasága. Szükségünk van Nagy-Britanniára.

Tehát együtt kell vele élnünk?

– Igen. Másfelől Nagy-Britanniának meg kell értenie, hogy azért G7-ország, mert a második legerősebb gazdaság Európában, és integráns része a belső piacoknak. A szakítás csökkenti a jelentőségét, a befolyását és Nagy-Britannia gazdasági erejét.

Kész újabb kompromisszumokat kötni Nagy-Britanniával?

– Nem. Tárgyaltunk Nagy-Britanniával egy csomagról, amelyről a britek szavazni fognak. Egyesek azt mondják, azért kell nemmel szavazni, hogy jobb megállapodást érjenek el, de ez nem fog megtörténni. Van egy megállapodásunk, most a briteken a sor, hogy igent vagy nemet mondjanak.

Kértük internetes olvasóinktól, hogy küldjenek kérdéseket az interjúhoz. Armin azt kérdezi, hogy ha Nagy-Britannia a kilépés mellett dönt június 23-án, mi lesz a fő feladat, amelyet meg kell oldani távozása után?

– Úgy vélem, az euróövezetnek azonnal reagálnia kell. 19 államunk van az eurózónában, egységes a pénz, de 19 különböző gazdaságpolitika, adó- és munkapolitika létezik. Rendet kell tennünk az euróövezetben, tehát Nagy-Britannia akár távozik, akár nem, az eurózónának el kell mélyítenie a politikai együttműködést.

Kész-e az akcióterv a Brexitre?

– Sajnos nincs. Azt hiszem, az eurózóna egyik problémája a makroökonómiai egyensúly hiánya – amint azt ezzel a szakkifejezéssel nevezzük –, vagyis nagyon egyenlőtlen a fejlődés az övezeten belül. Ennek véget kell vetni, akár marad Nagy-Britannia, akár nem. Úgy vélem, ha távozik, akkor itt van a pillanat, amikor a többieknek rá kell ébredniük, hogy most kell cselekedni. Június 23. után mindenképpen meg kell vitatni az Európai Unió leendő szerkezetét.

Elképzelhető-e békés válás?

– A válás mindig nagyon nehéz. Túl korainak tartom, hogy találgassunk, mi történik június 23. után. Azt szeretném, hogy ne erről beszéljünk, hanem győzzük meg a britek többségét, hogy szavazzanak az unióban maradásra, mert ezzel a megoldással mindenki jól jár. A kilépéssel viszont mindenki veszít.

Térjünk át Brexitről a Grexitre! Görögország mostanság a lapok címoldalán szerepel. Gondolja, hogy az újabb áldozatok, amelyeket a hitelezők kérnek, elegendőek lesznek ahhoz, hogy Görögország kijusson a válságból, és benntartsák az EU-ban?

– Három rövid válasz. Először is, úgy vélem, hétfőn jó megoldást találtunk a problémák megoldására. Másodszor, szerintem szükségünk van adósságelengedésre. Először beszéltünk erről.

Az Európai Bizottság és Németország ellenvetése dacára…

– A Bizottság nem vonakodik attól, hogy megvitassa ezt, sőt Németország is elfogadta a vitát. Én olyan párthoz tartozom, amely kormányoz Németországban. Teljesen egyetértünk egy ilyen vitával, a német pénzügyminiszter nem utasította el. Harmadszor, véget kell vetni annak a gondolkodásnak, hogy újabb áldozatokat kérhetnénk. Nem lehet tovább csökkenteni a béreket, nem csökkenthetők tovább a nyugdíjak. El kell ismernünk, hogy Görögország 2015-ben elsődleges költségvetési többletet ért el. Vagyis most pozitív eredményeket hoznak azok az áldozatok, amelyeket a görögöktől kértünk.

Túl messzire mentek a görögökre kényszerített megszorításokkal?

– Nagyon jól tudja, hogy soha nem tartoztam azok közé, akik támogatták ezeket a megszorító intézkedéseket. Szükséges rendbe tenni a költségvetést, átütemezni a szuverén adósságot, de anélkül, hogy lenne növekedés, illetve munkahelyteremtés, ami növeli a költségvetési bevételt, soha nem hozzuk egyensúlyba hosszú távon a költségvetést.

Miközben Görögország azért küzd, hogy megmentse gazdaságát, szintén a frontvonalban áll, amikor a menekültválságról van szó. Szeretnék arról az egyezségről beszélni, amelyet az EU Törökországgal kötött. Niko Kulik kérdezi a következőt, igen precízen: „Milyen áldozatot hozna a Törökországgal kötött megállapodás érdekében? Szemet huny-e az emberi jogok megsértése fölött, vagy épp ellenkezőleg, nyomást gyakorol Törökországra azért, hogy tiszteletben tartsa azokat, még akkor is, ha ez az egyezmény kudarcához vezet?”

– Természetesen. A múlt héten leállítottam a vízumliberalizálási projektet, amelyet a Bizottság terjesztett az Európai Parlament elé, mert Törökország egyáltalán nem teljesítette a kért 72 feltételt. Egyebek között a terrorellenes törvény átalakítását, az adatvédelem reformját. Pontosan arról van szó, amit ez az úr említett: ha Törökország ezen az úton halad tovább, és nem változtat terrorellenes törvényén, akkor nem kezdjük meg a vitát a vízumliberalizációról.

Mit gondol Erdoğan elnökről, aki azt mondta önnek: „a saját utunkat járjuk, önök pedig a magukét”? Megbízható partner hosszú távon? Végül is szükség van a segítségére, nem?

– Partnerek vagyunk, akiknek kölcsönös együttműködésre van szükségük. Nem tudom elképzelni, hogy Erdoğan úr ki akarna lépni ebből az együttműködésből. Készek vagyunk együttműködni, de Törökország megígérte, hogy reformokat hajt végre annak érdekében, hogy elkezdhessük megvalósítani az egyezményt.

Konkrét intézkedéseket vár?

– Annak ellenére, hogy Törökország ígéreteket tett, most visszakozik. Ez új helyzet, amelyet meg kell vitatnunk. Ha Törökország nem hajtja végre a reformokat, akkor mi az Európai Parlamentben nem tudjuk megszavazni a megállapodást. Mindenesetre, ha Erdoğan úr felfüggesztettnek tekinti az egyezményt – amit nem hiszek, mert kár lenne érte –, akkor más megoldást találunk majd a kölcsönös tisztelet és együttműködés jegyében. A kölcsönös tisztelet azonban azt jelenti – nagyon világos akarok lenni ez ügyben –, hogy tisztelnünk kell Törökországot, de Törökországnak is tiszteletben kell tartania a szabályainkat.

Európa elkötelezett marad az emberi jogok mellett, amikor Törökországgal tárgyal? Arra gondolok, ahogy a menekültekkel bánnak…

– Ha Törökország nem tartja magát a nemzetközi szabályokhoz, akkor természetesen bírálni fogjuk. De van itt valami, amiről nagyon nyíltan kell beszélnünk – ezért is válaszolok a kérdésére. Jártam Törökországban, elmentem több menekülttáborba. Azt mondhatom: bárcsak az Európai Unió minden tagállamában úgy bánnának a menedékkérőkkel, mint Törökországban. Ez a kritika teljesen megalapozatlan. Törökország minden tőle telhetőt megtesz az ottani menekülttáborokban élő emberekért.

A menekültválság egyik következménye, hogy Európa-szerte falakat, kerítéseket építenek, hogy megakadályozzák az emberek tömeges beáramlását. Ez része lesz az európai tájnak? Mit lehet tenni a falak ellen?

– Védenünk kell a külső határainkat. Olyan szabályokkal, amelyek tekintettel vannak minden egyéni esetre. Ezenkívül olyan rendszerre van szükség, amellyel eloszthatjuk az érkezőket a 28 uniós tagállam között.

A dolgok jelenlegi állása szerint.

– Nem, nem, várjon. Ez a jelenlegi egyáltalán nem az a helyzet. Pillanatnyilag egymillió menekült van, a 28 uniós tagországnak pedig 500 millió lakosa. Ha tehát elosztjuk ezeket a menekülteket, az nem okoz semmiféle problémát.

Ez volt az A terv, de nem működött.

– Azért, mert a tagállamok többsége nem vesz részt a menekültek elosztásában úgy, ahogyan Németország, Görögország vagy Olaszország. Ez okozza a problémát. A probléma nem Európa, hanem egyes nemzeti kormányok nacionalizmusa. Visszatérek az első kérdéséhez: pontosan ez sodorta válságba Európát. Vannak kormányok, amelyek nem vesznek részt a menekültek szétosztásában, amelyek maguk okozzák a gondokat a nacionalista viselkedésükkel, utána pedig azt mondják, hogy Európa képtelen megoldani a migrációs válságot. Példátlan cinizmus!

Térjünk vissza a falak kérdéséhez. A falak felépültek, és meg is maradnak, ha nem sikerül megoldani a menekültválságot?

– Indokolt a kérdés. Való igaz, a jelek szerint a tagállamok többsége, vagy legalábbis a fele azt vallja, hogy „ez egy német probléma, nekünk semmi közünk hozzá”. Csakhogy ennek nem ön fizeti meg az árát, nem is én, hanem a menekültek.

Említette az euroszkeptikusokat, beszéltünk Európa jelenlegi politikai térképéről. Számolni kell ezekkel az euroszkeptikus erőkkel, és együtt kell működni velük, hiszen részesei lettek ennek a hagyományos politikai térképnek. Hogyan lehet együttműködni velük?

– Nem a hagyományos politikai térképnek.

De hát többé nem marginális csoportok, hiszen…

– Nem európai hagyomány az idegenellenesség és az Európa-ellenesség.

Eljuthatunk odáig?

– Mindenütt jelen vannak, nagy lármát csapnak, de semmi esetre sem képviselik a többséget. Itt, az Európai Parlamentben 650 képviselő, ismétlem: 650 képviselő Európa-párti, vagyis az elsöprő többség Európa-párti. Minden erőmmel fellépek az ellen, hogy többségnek tekintsék azokat, akik a leghangosabb zajt csinálják. Ha a csendes többség nem lesz aktív, nem hallatja a hangját, akkor való igaz, akkor végül eljuthatnak oda, ahová akarnak, vagyis hatalomra kerülhetnek.

Vannak euroszkeptikus pártok, amelyek választást nyerhetnek Európában?

– Nem, nem nyernek választást.

Aggasztják a növekvő számok?

– Ha lehetőséget hagyunk azoknak, akik a legnagyobb zajt csapják, más szóval a csendes többség passzív marad, akkor végül valóban odakerülhetnek, valóban hatalomra juthatnak. Az én stratégiám a következő: először is kimondani, hogy ők nem a többség. Másodszor: mobilizálni a többséget ellenük.

Ezek a válságok mind összefüggenek egymással. Ez a hazai terrorizmus, amikor polgár fordul polgár ellen, ez volna Európa legnagyobb kudarcának lélektani hatása?

– Miért Európa kudarca?

Mert európai polgárok a polgártársaik ellen fordulnak.

– Nem hinném, hogy ön ellen, vagy ellenem fordulnak. Egy rendszer ellen vannak, egy életforma ellen. De nem Európa tehet arról, hogy milyenek Párizs elővárosai, és nem Európa hozta létre Molenbeeket. Valószínűleg ellenzik a mi európai modellünket, az életformánkat – megjegyzem, Marine Le Pen pontosan ugyanezt teszi, elutasítja az európai modellt. Nem csak ilyen Európa-ellenes emberek léteznek. Nem állíthatjuk, hogy minden, ami működik Európában, a nemzeti kormányok érdeme, ami pedig nem működik, az Európa hibája. Nem, ez nem az Európai Unió kudarca, de talán támadás az európai társadalom ellen. Ebben egyetértek önnel, de még egyszer mondom: az európai társadalmat különféle oldalakról fenyegetik.

Épp most ünnepeltük az Európa-napot, amely egyeseknek szitokszó lett. George Kozi kérdezi: „miért ennyire rossz az európai állam- és kormányfők kommunikációja?”

– Nem értem a kérdést. Reggeltől estig dolgozom, hogy terjesszem Európában a konstruktív üzenetemet.

Miért nem hallják meg ezt az üzenetet?

– Nem tudom. Erre nem tudok válaszolni. Egyáltalán nem érzem jogosnak a kérdését, mert én
úgy érzem, hogy célba jut az üzenetem.

Miért nem hallják meg az érveit?

– Még egyszer: nem tudok válaszolni erre a kérdésre, és azt hiszem, nem is a probléma lényegét érinti. Az alapvető probléma az, hogy az Európai Unió nem szövetségi állam, a Bizottság nem szövetségi kormány, én pedig nem a szövetségi törvényhozás elnöke vagyok. Mi egy olyan szervezet vagyunk, olyan szuverén államok csoportja, amelyeknek mind van nemzeti kormányuk. És ezek a nemzeti kormányok, akár Franciaországban vagy főleg Nagy-Britanniában, akár Németországban vagy Olaszországban, mindig ugyanazt a stratégiát követik: a siker mindig az övék, ha meg valami nem sikerül, akkor az Európa kudarca. Ez az egyik legnagyobb probléma – hadd terjesszem ezt a pozitív üzenetet –, az, hogy húsz éve létezik ez a stratégia, hogy a siker nemzeti, a kudarc európai. Talán ez az oka annak, hogy feltették nekem ezt a kérdést.

Ezzel eljutottunk az utolsó kérdéshez. Európa jövőjéről beszéltünk eddig – és mi lesz az ön jövője? 2017-ben lejár a mandátuma, és véletlenül ugyanabban az évben választásokat tartanak Németországban. Friedel Koch felszólította önt, hogy…

– Kicsoda?

Friedel Koch. Nem ismeri?

– Nem, nem én.

Készen áll arra, hogy ön legyen a következő kancellár? Az elején arra kértem, hogy beszéljen egyenesen. Most ismét erre kérem.

– Először is meg kell dicsérnem, ritkán hallani, hogy aki nem német anyanyelvű, az ilyen szépen ejti ki a Koch nevet. Nehéz is kiejteni. A megválasztásom 2017 januárjáig szól. Azon spekulálni, hogy mi lesz ősszel…

Pedig az már nincs messze…

– 2017 ősze… Egészen őszintén válaszolok. Európa legsúlyosabb problémáiról beszéltünk, teljesen nyíltan – ez az én stílusom. Egy európai intézmény elnöke vagyok, az a feladatom, hogy megmentsem ezt a vállalkozást, amely egyedülálló a földrészünk történelmében. Az a dolgom, hogy megmentsük ezt a projektet.

Tehát nem mond nemet…

– A politika hétköznapjaiban, ezt ön újságíróként éppoly jól tudja, mint Friedel Koch, a múlt hét néha már olyan, mintha tavaly lett volna. Ki tudja, mi következik? Itt a helyem, az egész politikai pályámat az európai politikában töltöttem.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Törvénymódosításra készül London a belfasti parlament visszaállítása érdekében

Két év után újra összeülhet az észak-ír parlament

Új esélyt kaptak az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok