NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Meghalt Réz Pál

Meghalt Réz Pál
Szerzői jogok 
Írta: Rita Konya
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Széchenyi-díjas irodalomtörténész és műkritikus 86 évesen hunyt el.

HIRDETÉS

Életének 86. évében elhunyt Réz Pál, Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő, műkritikus.

Réz Pál 1930-ban született Aradon. 14 évesen a nagyváradi gettóból átszökött Romániába, romániai internáló táborba került, leginkább ott tanult meg románul. Budapesten magyar-francia szakon tanult az egyetemen, francia nyelv és irodalomból Gyergyai Albert volt a professzora. Eötvös-kollégista volt, de 1948-ban kicsapták, vele együtt Domokos Mátyást, Hankiss Elemért, Lator Lászlót, Németh G. Bélát. Munkát keresett, a Szépirodalmi Könyvkiadóba került szerkesztőnek, s munka mellett esti tagozaton fejezte be egyetemi tanulmányait 1954-ben. 1951-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1989-től pedig a Holmi főszerkesztője volt.

Kosztolányi Dezső összes műveit sajtó alá rendezte, 1969-1975-ig jelent meg a mintegy 22 kötet folyamatosan. Életműve hihetetlenül gazdag szerkesztésekben, tanulmányokban, műfordításokban, neve több mint 300 életműhöz kapcsolódik az OSZK katalógusában.

Déry Tibor, Ottlik Géza, Örkény István, Vas István, Tersánszky Józsi Jenő műveit rendezte sajtó alá, írt hozzájuk jegyzeteket, utószót vagy éppen a lényegre koncentráló, rövid kivonatot, fülszöveget. 1953. január 20-án vette feleségül Pallos Klárát, egy gyermekük született, Réz Mihály fotóművész.

2015 szeptemberében jelent meg a Magvető Kiadó újraélesztett Tények és Tanúk sorozatának első kötete, Réz Pál memoárja, a Bokáig pezsgőben, amelyet Parti Nagy Lajossal közösen írt. A kötet az idén útjára indult Libri irodalmi díj tíz döntős alkotása között van.

Libri irodalimi díjak 2016 from Libri on Vimeo.

Fotó: Soós Lajos/MTI

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elhunyt Vajda Mihály filozófus

A német irodalmár, aki újrateremtette Ady legendás törzshelyét Budapesten

Elhunyt Hajnal Gabriella Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész