rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Mi várható Törökországban a kormányfő visszalépése után?


Insight

Mi várható Törökországban a kormányfő visszalépése után?

A török AK párt úgy döntött, hogy rendkívüli kongresszust tart, ahol megválasztják a párt új vezetőjét. A május 22-én tartandó kongresszuson Ahmet Davutoglu vezetősége véget ér. Ezek után milyen folyamat következik Törökországban a kormányban és a pártban? Erről kérdeztük isztambuli tudósítónkat, Bora Bayraktart.

Nezahat Sevim: – Bora, miért döntött úgy Davutoglu, hogy lemond a párt vezetéséről? Milyen a hangulat most az AK pártban?

Bora Bayraktar: – Különösen az elmúlt pár héten voltak viták bizonyos kérdésekben, és voltak jelei annak, hogy az elnök egy olyan miniszterelnököt szeretne, aki közelebb áll hozzá. A legfontosabb repedés kettejük között – az elnökhöz közeli források szerint – az, hogy amikor Davutoglu miniszterelnök lett, megígérte Erdogannak, hogy két fontos témán fog dolgozni.
Az egyik a végrehajtó elnöki rendszer gyakorlatba való átültetése, a közvélemény felkészítése erre, és a szükséges alkotmánymódosítás bevezetése. A miniszterelnök többször is elismételte, hogy jobb ezt az időre bízni, időt hagyni neki.
Másodszor az elnök várta, hogy legyen előrelépés a Fethullah Gülenhez köthető személyek elleni akciókban, akikről azt gondolják, hogy közük van terrorszervezetekhez. A forrásaim szerint ezzel sem volt elégedett az elnök.

- Mi történik ezek után a kormányban és az AK pártban? Az új pártvezető, és ahogy eddig tudni lehet, az új miniszterelnök személyét hogy választják ki?

- Rendkívüli kongresszust tartanak az AK pártban. Úgy tűnik, hogy miután Erdogannal egyeztettek, megszületik az egyezség egyetlen névről, akiről az elnök úgy gondolja, hogy közel áll hozzá. Az ő nevét terjesztik majd elő a vezetésnek a kongresszuson. Miután megválasztják a pártvezetőt, Davutoglu visszalép a miniszterelnöki pozícióból, és az elnök megbízza az új pártvezetőt az új kormány megalakításával. Az új korszakban az elnök várhatóan erősebb befolyás alá vonja a pártot, és nagyobb kontroll alatt tartja a kormányt, ami lehetővé teszi számára, hogy több kabinetülést vezessen.

- Milyen változások várhatók az AK pártban vagy a kormány politikájában? Várhatunk bármi változást ezzel kapcsolatban?

- Valójában nem várhatunk nagy változásokat ezekben. Törökországot ez a párt irányítja mintegy 14 éve. Úgy tűnik, Törökország megtartja azt a politikai sémát, amelyet 2002 óta követ Erdogan utasításaival. Nem úgy néz ki, hogy tömeges lemondások várhatók vagy szakadások, vagy polarizálódás a párton belül. Mert itt fontos Davutoglu kiállása. Talán az ő párton belüli hívei tiltakozhattak volna a visszalépése ellen, de úgy tűnik, elfogadták azt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Insight

"Ha majd a dzsihadistákat megsemmisítettük, akkor kezdődhet el a valódi élet"