rendkívüli hír

rendkívüli hír

Erodál a török kormánypárt, Davutoglu félreáll

A török elnök és miniszterelnök közötti egyre fagyosabb viszony oda vezetett, hogy az utóbbi nem jelölteti magát a közelgő tisztújító

Éppen ezt olvassa:

Erodál a török kormánypárt, Davutoglu félreáll

Betűméret Aa Aa

A török elnök és miniszterelnök közötti egyre fagyosabb viszony oda vezetett, hogy az utóbbi nem jelölteti magát a közelgő tisztújító pártkongresszuson, valamint a kormányfői pozícióhoz sem ragaszkodik.

Ahmet Davutoglu erről azután határozott, hogy szerdán este tárgyalt Recep Tayyip Erdogannal.

A Törökországot 2002 óta kormányzó Igazság és Élet Pártját alapító Erdogan 2014 nyarán ült át az államfői székbe. Utódját, mind a párt élén, mind a miniszterelnöki tisztségben maga ajánlotta; Duvutoglut.

A két politikus közötti egyre élesebb és egyre nyilvánvalóbb feszültséget a belső biztonsági kihívások, a délkeleti országrészben már-már kurd felkelésnek mondható helyzet, illetve a szíriai határ mentén zajló háborús állapot és a migránsválság fokozza.

Török sajtóhírek szerint Erdogan államfő az Európai Unióval, Davutoglu révén megkötött megállapodás több pontjával sem elégedett.

A belső hatalmi harc és Davutoglu félreállásának hírére gyengült a török líra a nemzetközi pénzpiacokon.