rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tüntettek az Uber ellen a taxisok Portugáliában


Portugália

Tüntettek az Uber ellen a taxisok Portugáliában

Hatezer taxi blokkolta a forgalmat pénteken három portugál városban, Lisszabonban, Oportóban és Faróban. Az ellen tiltakoztak, hogy egyre többen használják az Uber okostelefonos alkalmazás révén igénybe vehető szerintük illegális taxisofőröket.

A hivatalos taxisok azzal vádolják őket, hogy igazságtalan feltételekkel halásszák el előlük az utasokat.

– Ha az Uber egy olyan platform lenne, amely a taxik számára nyújt szolgáltatást, mint például a MyTaxi vagy a 99, akkor meg tudnánk egyezni velük. Ha így működnének, akkor minden rendben lenne. De olyan embereknek adnak munkát, akik nem legális taxisok – véli egy férfi, aki 42 éve taxisofőr.

A portugál kormány ezen a héten munkacsoportot állított fel, hogy a taxisok és az Uber-sofőrök közti, egyre mérgesedő konfliktust kezelni tudja. Budapesten kedden tüntettek a taxisofőrök az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen, megbénítva a belvárost.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Nőtt az EU-ból kilépni szándékozó britek száma