NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Stevie Nicks is énekelt egyet a Rocksuliban

Stevie Nicks is énekelt egyet a Rocksuliban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Óriási meglepésre Stevie Nicks is színpadra lépett a Rocksuli című Webber-musical egyik előadásának végén. A közönség állva ünnepelte a legendás

HIRDETÉS

Óriási meglepésre Stevie Nicks is színpadra lépett a Rocksuli című Webber-musical egyik előadásának végén. A közönség állva ünnepelte a legendás énekesnőt és zenekarát, a darab ifjú szereplőit.

- Játszom a Fleetwood Mac-ben, meg saját bandát is alapítottam, amelynek nagyjából ugyanazok a tagjai 1980 óta. Most pedig itt van ez a fantasztikus csapat! Egy újabb nagyszerű együttes a sorban. Boldog vagyok – mondta Stevie Nicks.

Nicks Prince-ről is megemlékezett. Elmesélte, hogyan ismerkedtek meg 1983-ban a Stand Back kapcsán.

- A Stand Back című dal autózás közben született, amikor először hallottam a Little Red Corvette-et. Miután felvettük, felhívtam – valahogy megszereztem a számát – és megkérdeztem tőle, hogy eljönne-e a Los Angeles-i Sunset Sound stúdióba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy igent mond, vagy hogy egyáltalán Los Angelesben van. Húsz perc múlva már meg is jelent.

- Nagyon jó barátok lettünk. Nem kellett volna felhívnom és elmondani neki, hogy tulajdonképpen elloptam a számát, de úgy éreztem, így becsületes. Fantasztikus kapcsolat lett belőle. Lesújtott a halála.

Stevie Nicks, aki látta a Rocksuli bemutatóját, örömmel vállalta a mostani fellépést, amellyel egy AIDS- betegeket segítő szervezetet kívánt támogatni.

Andrew Lloyd Webber Rocksuli című musicalje, amely Richard Linklater 2003-as filmje alapján készült, a New York-i Winter Garden Színházban látható.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A divattervezők is dubajoznak

Classic Esterházy Kismartonban

A téboly visszhangjai