NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Első volt a célban, mégsem győzött

Első volt a célban, mégsem győzött
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nairo Quintana nyerte a Tour de Romandie kerékpárverseny második szakaszát. A kolumbiai versenyző átvette a vezetést az összetett versenyben.

HIRDETÉS

Nairo Quintana nyerte a Tour de Romandie kerékpárverseny második szakaszát. A kolumbiai versenyző átvette a vezetést az összetett versenyben.

A közel 175 kilométeres (173,9 km) etapon egy csoport szökéssel próbálkozott – átmenetileg sikerrel, végeredményben azonban nem.

Quintana hét kilométerrel a cél előtt lendült támadásba. Először úgy tűnt, senki sem képes vele tartani, két kilométeren belül azonban Ilnur Zakarin utolérte.

A Katyusa orosz kerekese a hajrá végén elsőként haladt át a célvonalon, mégsem nyert, mert szabálytalanul akadályozta Quintanát, amiért a rendezők megváltoztatták a sorrendet. A Movistar kerekese győzött, (vele azonos idővel) Zakarin a második helyen végzett.

Ugyanez a sorrend az összetett versenyben is, amelyben az eddig vezető, spanyol Jon Izagirre áll a harmadik helyen. Quintana 18, illetve 20 másodperccel vezet riválisai előtt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A holland Demi Vollering nyerte a női Tour de France-t

Tour de France: Jonas Vingegaard megvédte címét

Gyakorlatilag kijutott az Eb-re a férfi kézilabda válogatott