Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Szerbia: továbbra is irány Európa!

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Szerbia: továbbra is irány Európa!

A várakozásoknak megfelelően az eddig is kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmével zárultak Szerbiában a vasárnapi előre hozott parlamenti és vajdasági tartományi választások.
Az Európa-barát jobbközép párt a szavaztok több mint 49 százalékát szerezte meg.

Az erőviszonyok változatlanok, továbbra is Alekszandr Vucsics marad a kormányfő, és pártja 130 mandátumhoz jut a 250 tagú törvényhozásban.

A nemrég még háborús bűnökkel vádolt Vojiszlav Seselj vezette ultranacionalista SRS lett a parlament harmadik legerősebb pártja. Az SRS az utóbbi két választáson nem volt parlamenti párt, most viszont 7,9 százalékot kapott.

Szerbiában azért írtak ki előre hozott választásokat, mert Vucsics kormányfő kijelentette, további négy évre van szüksége ahhoz, hogy Szerbiát az Európai Unió kapujáig kormányozza, a tervezett reformokat az ország addigra tudja megvalósítani – mondta a miniszterelnök.

A Vajdasági Magyar Szövetség országosan 1,47, a Vajdaságban 5, 1 százalékot kapott. Hogy ez hány parlamenti helyhez lesz elegendő, az a hivatalos végeredmény után derül csak ki.