rendkívüli hír

Ciprasz: nincs szükség újabb megszorításokra Görögországban

A várakozásokat felülmúlva 0,7 százalék lett az elsődleges költségvetési többlet 2015-ben - exkluzív interjú Alekszisz Ciprasz kormányfővel.

Éppen ezt olvassa:

Ciprasz: nincs szükség újabb megszorításokra Görögországban

Betűméret Aa Aa

Nehéz éven van túl, és nehéz év elé néz Görögország.

Az előrehozott választásokon kormányra került radikális baloldali Sziriza hajszál híján belebukott a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyezkedésbe.

Tavaly januári kampányában ugyanis azt ígérte, hogy véget vet a megszorítások kínkeserves időszakának. Komolyan is gondolta, éppcsak muszáj volt tárgyalnia az adósságok átütemezéséről, illetve újabb kölcsönökről a nemzetközi pénzintézetekkel. Azok pedig fájdalmas reformokhoz és újabb takarékossági intézkedésekhez kötötték a megállapodást.

Az egyezség fő vonalakban megszületett a nyárra. A hitelezők most is Athénban tárgyalnak, a megígért reformok állására kíváncsiak.

A kormányfő szerint a számok magukért beszélnek: a görög gazdaság a vártnál jobban teljesített tavaly, úgyhogy nincsenek veszélyben a 2018-ra vállalt célok.

A lakosság másképp érvel. Egymást érik a tüntetések, a görögöknek elegük van a megvonásokból.

Az Euronews Alekszisz Cipraszt kérdezte.

Sztamatisz Janniszisz, Euronews:
Miniszterelnök úr, az Eurostat legfrissebb adatai szerint a görög gazdaság jobban teljesített a vártnál, ám még így is hosszú út áll előttünk. Ön, hogyan értékeli az eredményeket?

Alekszisz Ciprasz, görög miniszterelnök: – Görögország pénzügyi értelemben a várakozásokat felülmúlva teljesített 2015-ben, és ne felejtsük, hogy milyen nehéz évünk volt. Két parlamenti választást tartottunk, egy népszavazást, egy időre be kellett zárni a bankokat és a tetejébe ott volt a menekültválság, ami szinte teljes egészében Görögország vállára nehezedett.

Ennek ellenére mit mond az Eurostat nekünk? Hogy 0,7 százalékos elsődleges költségvetési többletünk lett az előrejelzett 0,25 százalékos hiány helyett. Ez azt jelenti, hogy a programban meghatározott célt csaknem egy százalékkal túlteljesítettük. Azt se felejtsük el, hogy az IMF 1, vagy 0,6 százalékos deficitet jósolt, amit 2,3 milliárd euróval túlszárnyaltunk. És mindez egy nagyon nehéz évben történt, de nem magától. Mindez azért történhetett meg, mert türelemmel és kitartással küzdöttünk az álmunkért.

A kiadásainkat lecsökkentettük, ugyanakkor levegőhöz juttattuk a gazdaságunkat azzal, hogy kihasználtuk az EU nemzeti stratégiai referenciakeretét. 5 milliárd euróhoz jutott a görög gazdaság, és most először Görögország volt az első ország, amelyik lekötötte ezt a támogatást. Nagyon sok turista is jött, 2 milliárd euróval túlteljesítettük az állami bevételi céljainkat és másfél százalékkal csökkentettük a munkanélküliséget.

Ez a nem agresszív pénzügyi kiigazítás, amit a gyengék, az alacsony vagy közepes bevétellel rendelkezők megvédésére használtunk, meghozta a gyümölcsét. Megvédtük az egészségügyünket és az oktatási rendszerünket is. A görög gazdaság az újjáéledés küszöbén áll. Azok a jóslatok, hogy a tárgyalások során tönkretettük a gazdaságunkat, nem váltak valóra. Most itt az idő jó döntéseket hozni.

Euronews:
Gondolja, hogy ez új lendületet ad az adósságrendezésről szóló tárgyalásoknak?

Alekszisz Ciprasz: – Most úgy érzem, hogy a görög gazdaság a válságból való kilábalás küszöbén áll, most mindenkinek jó döntéseket kell hozni. Ez azt jelenti, hogy a verseny utolsó szakaszához értünk, és most nem állhatunk le, nem léphetünk vissza. Akik eddig rossz döntéseket hoztak, rossz jóslatokat adtak, azoknak nem engedhetjük meg, hogy megismételjék a hibákat.

Görögország egy százalékkal meghaladta a célját, 0,7 százalékos költségvetési többlete lett, nincs már szükség újabb megszorításokra. Amire szükség van az az adósság könnyítése, amivel elindulhat a gazdaság, amivel a befektetők bizalma visszatér és újra növekedési pályára állunk.

Ebben a kritikus pillanatban nem engedhetjük meg, hogy egyesek visszarántsák az országot a recesszió mélységébe. Előre kell haladnunk, hogy végleg túllépjünk a válságon.

*Euronews:
Gondolja, hogy a három fős parlamenti többsége elég lesz a szavazatok bebiztosításához azokkal a megszorító intézkedésekkel kapcsolatban, amiket a képviselőknek még el kell fogadniuk?*

Alekszisz Ciprasz: – Most először a görög kormány megkapta a mandátumot ahhoz, hogy nagyon nehéz egyezségeket kössön. Most először a görög emberek megértették mi a tét, és nincs kérdés a megállapodás végrehajtásával kapcsolatban.

Éppen ezért tartjuk magunkat a megállapodás részleteihez. Nem kérünk ennél sem, többet sem kevesebbet.

A megállapodást értékelni fogják. Az ország kilép a válságból, és a parlamenti többségünk elegendő ehhez. Persze az is fontos, hogy ne engedjük újabb terhekkel bővíteni a már meglévőket. Az is bizonyos, hogy semmi alapja a terhek bővítését javasolni a gazdasági eredményeink láttán, ez ellentmondana a realitásoknak.