rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A szíriai ellenzék demonstrál, de nem utazik el Genfből


világ

A szíriai ellenzék demonstrál, de nem utazik el Genfből

Az ENSZ szíriai különmegbízottja cáfolja, hogy szünetelnének a béketárgyalások Genfben.

Staffan de Mistura arról számolt be, hogy az ellenzéki delegációnak valóban vannak fenntartásai, amiért a kormányhadsereg a tűzszünet ellenére hadműveleteket indít elsősorban is Aleppo környékén, de tiltakozásukat egyelőre csak azzal jelzik, hogy szállodájukban maradnak, és csak tisztázó egyeztetéseket hajlandóak folytatni.

A különmegbízott arra emlékeztetett, hogy Szíriában valóban súlyos harcok folynak, és a segélyszállítmányokat sem sikerül olyan gyorsan célba juttatni, mint tervezték. A szíriai lakosság ellátása messze elmarad attól, ami kívánatos volna.

Az ellenzéki delegáció egyik tanácsadója azt magyarázza, hogy a rezsim túl messzire ment. Már nemcsak a tűzszünet megsértéséről, hanem a tűzszünet összeomlásáról van szó szerintük. Úgy látja, a kormány időt akar nyerni, hogy olyan pozícióba kerülhessen, amelyből majd diktál. Át akarja nyomni a politikai átmenettel kapcsolatos saját elképzeléseit nem törődve azzal, hogy ezeket senki sem fogadja el.

A felekkel külön-külön tárgyaló ENSZ-megbízott türelemre int mondván, hogy egy öt éve folyó véres polgárháborút nem lehet hetek alatt lezárni. Staffan de Mistura szerint már az is komoly eredmény, hogy a rezsim és az ellenzék is politikai átmenetben gondolkodik.

Most az a feladat, hogy közös nevezőre hozzák azt, amit a politikai átmenetről gondolnak. A szakadék köztük egyelőre elég nagy, úgyhogy Staffan de Mistura azon dolgozik, hogy a legapróbb részletekig kikérdezze a delegációkat elképzelésükről. Azt reméli, hogy előbb vagy utóbb talál olyan momentumot, amely összevág, és akkor arra el lehet kezdeni felépíteni a megállapodást.

A rezsim hallani sem akar Aszad elnök leváltásáról, miközben az ellenzék szerint szóba sem jöhet, hogy maradjon. Az átmeneti kormány létrejöttéről és összetételéről is teljesen mást gondol a szíriai rezsim és ellenzéke.

Az ellenzék maga alakítana átmeneti kormányt, és hajlandó lenne bevenni a rezsim embereit is, feltéve, hogy nem követtek el háborús bűnöket. A rezsim viszont úgy gondolja, hogy az átmeneti kormány abban különbözne a mostanitól, hogy beengednének néhány ellenzékit.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Japán

Elindult az első repülőjárat Tokióból a földrengés területére