rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Brazília: nehéz napja lesz Dilma Rousseffnek


Brazília

Brazília: nehéz napja lesz Dilma Rousseffnek

Két vitanap után, vasárnap eldől, bizalmat szavaz-e a brazil törvényhozás alsóháza Dilma Rousseffnek. Az előzetes kutatások szerint a képviselők többsége az államfő ellen voksol majd. Ha így lesz, az ügy a szenátus elé kerül, és ha ott is átmegy, akkor Rousseffet felfüggesztik tisztségéből először csak arra a fél évre, ameddig a bizalmatlansági eljárás tart.

Az államfőt, aki már második mandátumát tölti, azzal gyanúsítja az ellenzék és mostanra a parlamenti vizsgálóbizottság is, hogy meghamisította a költségvetési adatokat a 2014-es kampány idején, hogy javítsa újraválasztási esélyeit.

Dilma Rousseff tévébeszédet tartott szombaton, hogy maga mellé állítsa a brazilokat mondván, hogy a gyanúsítás és a vizsgálat valójában egy jól kitervelt puccskísérlet. A politika és az igazságszolgáltatás összeesküdtek ellene. Brazília történetében másképp elképzelhetetlen lenne egy bizalmatlansági eljárás – mondta. A brazil demokrácia szerinte nem szolgált rá egy ilyen bohózatra. Arra kért mindenkit, hogy ne hagyja magát félrevezetni.

Az államfő ellen és mellett is rendszeresen tüntet a lakosság. A vasárnapi bizalmatlansági szavazásra felkészült a rendőrség. Jó előre falat húztak oda, ahol várhatóan összecsapna majd a két tábor a parlamenti procedúra idején.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Két szíriai családdal indult haza a pápa Leszboszról