rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

„Oda kell figyelnünk arra, ami Törökországban történik”


Brüsszeli szerkesztőség

„Oda kell figyelnünk arra, ami Törökországban történik”

ALL VIEWS

További hírek erről

Védelmükbe vették a Törökországgal menekültügyben kötött megállapodást az Európai Unió vezetői szerdán, a parlament strasbourgi ülésén.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, hogy a migrációs válságra nincs ideális és száz százalékig hatékony megoldás.

– A Törökországgal kötött megállapodás nem tökéletes, tisztában vagyunk kockázataival és gyengeségeivel. Mindent megtettünk, hogy az egyezmény tiszteletben tartsa az emberi méltóságot, de jól tudjuk, végső soron minden a végrehajtáson múlik – tette hozzá a lengyel politikus.

A Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker kifogásolta, hogy Ankarában berendelték a külügyminisztériumba a német nagykövetet egy a török államfőt gúnyoló vers miatt. A trágárságoktól hemzsegő költemény a ZDF német közszolgálati tévécsatornán hangzott el.

– Felfoghatatlan, hogy egy versike miatt kérették be a nagykövetet, akármilyen lehetetlenül szatirikus – mondta Junker németül, nagy tapsot aratva. – Ez nem hozza közelebb Törökországot, ellenkezőleg: csak eltávolít bennünket egymástól.

Szó volt a törökök esetleges uniós csatlakozásáról is. A téma rapportőre, a holland Kati Piri azt mondta, hogy Európa stabil partnert keres, de nem mond le a törökországi helyzet bírálatáról.

– Oda kell figyelnünk arra, ami Törökországban történik. Így a kurd kérdésre, a dél-keleti területeken zajló dolgokra, és természetesen a sajtószabadságra, ami nagyon érzékeny téma.

A sokat kritizált márciusi megállapodás értelmében illegális határátlépőket toloncolnak vissza Törökországba, cserébe az uniós tagállamok ugyanannyi szíriai menekültet fogadnak be.

ALL VIEWS

További hírek erről

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

Brüsszeli szerkesztőség

Rákkeltő a glifozát, mégis tovább használják?