rendkívüli hír

David Cameronnak a lehető legrosszabbkor jött az offshore-botrány

A brit kormányfő adóbevallásainak nyilvánossá tételét ígéri.

Éppen ezt olvassa:

David Cameronnak a lehető legrosszabbkor jött az offshore-botrány

Betűméret Aa Aa

A brit kormányfő azt ígéri, közzé teszi évekkel ezelőtti adóbevallásait, hogy mindenki láthassa, nem lopta meg a brit államkasszát azzal, hogy egykor részesedést vásárolt apja offshore-cégében.

Ezt írja a brit sajtó hozzátéve, hogy a részesedéssel David Cameron esetében nem ez az igazi baj.

A munkáspárti John Mann szerint le kellene mondania, mert két nappal korábban nem mondott igazat.

Az, hogy Cameron apja társtulajdonos volt egy offshore-társaságban, a napokban kiszivárogtatott panamai dokumentumokból derült ki.

A kormányfő elébe ment annak, hogy ő is terítékre kerüljön. Egy tévéinterjúban maga beszélt arról csütörtökön, hogy feleségével együtt birtokolt részvényeket a Blairmore befektetési társaságban, de 2010-ben eladták ezeket. Körülbelül 30 ezer fontot kaptak értük. Korábban az osztalék után rendesen fizetett adót, és a hasznot is bevallotta, de az után fizetnie nem kellett, mert nem érte el az adóköteles összeget.

David Cameron április 5-én egy rendezvényen még azt állította, sosem volt köze semmiféle offshore céghez.

Offshore-céget alapítani nem törvénytelen Nagy-Britanniában, éppcsak David Cameron a tavalyi választások idején harcot hirdetett az adóelkerülés és a pénzmosás ellen mondván, hogy morálisan nem minden igazolható, ami törvényes.