Dél-Olaszország tel e van menedékkérőkkel. Az állam magáncégeket bíz meg az ellátásukkal, a rájuk eső kvóta egy részét ellopják.
Tavaly az olaszországi Mineo befogadó központot bírósági irányítás alá helyezték egy nyomozást követően, amely feltárta, hogy a a működtetéssel megbízott, magáncégekből álló konzorcium feltehetően a római maffiához kötődik, és jogellenesen szerezte meg a százmilliós megbízást. A rendelkezésre álló források egy részét elsikkasztották.
Nem tudom, milyen halálom lesz
Az elefántcsontparti Davidot azonban ez nem érdekli különösebben. Neki mindennél többet ér, hogy itt biztonságban van.
- Odahaza nem élnek már a szüleim – mondja David Tiehi. – Nem tudom, hová tűntek a testvéreim. Az apám torkát a szemem láttára vágták el, mint egy csirkéét. Erről annyira nem szívesen beszélek. De ha visszaküldenek, nem tudom, nekem milyen halálom lesz.
Sok táborlakó hónapokon, de néha éveken keresztül várja, hogy elbírálják a menedékkérelmét. Azt, mondják, a várakozás a legnehezebb. Nem szeretnének a táborban tapasztalható visszaélésekről beszélni, félnek, hogy akkor elküldik őket. De van, akinek megoldódik a nyelve.
- A Földközi-tengerből mentettek ki, ezt el kell mondani. De nem annyit pénzt adnak nekünk, amennyit elvileg adniuk kellene. Másfél eurót adnak két és fél euró helyett. És mindennap rizst kapunk – mondja az Euronewsnak egy asszony.
Napi harmincöt euróba kerül egy menedékkérő ellátása, ebből két és fél euró költőpénz. Ennyit ad az állam a központ üzemeltetőjének, ebből kell megoldani a szállást, az élelmezést, az orvosi és pszichológiai kezelést és az olasz nyelvtanítást.
Az üzemeltetők tették zsebre a menekültek zsebpénzét
- Azt sikerült bizonyítanunk, hogy a bevándorlók közül a valóságban sokan már nincsenek a táborban, de a létszámstatisztikákban szerepelnek – magyarázza az ügyben nyomozó ügyész, Giuseppe Verzera. – Vagyis óriási összegeket költöttek olyan ellátásra, amit de facto nem folyósítottak.
A botrányban felfedett csalások valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az antikorrupciós hatóság vezetője, Raffaele Cantone szerint a jelenség az egész országot megfertőzte.
- A nápolyi régióban mindig van mit csinálni – mondja Cantone. – A közelmúlt nyomozásai kiderítették, hogy a térség befogadóközpontjaiban a vezető elsikkasztotta az úgynevezett zsebpénzt, amit elvileg oda kellett volna adnia a migránsoknak, egyszerűen maguk tették zsebre.
Egy ágyban a poloskával
Az elefántcsontparti Clément egy éve várja, hogy elbírálják a menedékkérelmét. Tavaly nyáron, más menedékkérőkkel együtt feljelentést tett a táborban uralkodó körülmények miatt. Zsúfoltság, rossz higiénés viszonyok, csak papíron folyósított szolgáltatások – a Villa Angela központ lakóinak felvételei nagy felhördülést okoztak Olaszországban.
Őket viszont kirakták az utcára. Egy rasszizmus elleni civil szervezet segítségével egy hónapnyi csatározás után elkerültek egy elfogadható központba. Clement továbbra is együtt dolgozik az aktivistákkal. Az ő sorsa jobbra fordult, de mások nem ilyen szerencsések.
- Meglátogattam a barátaimat más befogadó központokban, egyszerűen elmondhatatlan – mondja N’Dabosson Clement Ekomano. – Van, aki a földön alszik, a ruhájukat a földre kell tenniük. Nincs meleg víz, nem tudnak mosakodni, büdösek. Nincs semmijük. Nem beszélhetnek, mert ha elmondják, mi van a központban, kirakják őket. A helyzet semmit sem változott.
Nem forgathattunk a kérdéses központokban. De a menedékkérők által okostelefonnal készített képsorok árulkodóak: lepedő nélküli ágyak, mocskos szállások, poloskáktól hemzsegő ágyak, összecsípett emberek. Telezsúfolt szállások, magánzsebekbe ömlő állami kvóta – a másik oldalon befizetett közműszámlák, elzárt víz, nyomor. Hasonló visszaélések miatt vagy egy tucat központot zártak be tavaly.
Virágzik a migránsbiznisz
A Február három antirasszista civil szervezet aktivistái elvisznek minket egy Nápoly melletti térségbe, amely köztudottan a Camorra ellenőrzése alatt áll. Lepusztult szállodák szegélyezik az utakat. A szervezett bűnözés miatt a helyzet egyre romlott, egyre több szálloda állt üresen. A tulajdonosok egy része a turistákról átállt a menekültekre, befogadó-központtá alakította a szállást.
Ezekről a szállásokról is sok visszaélést jelentettek, többet be is zárattak. Ugyanakkor a régióban még mindig itt vannak a menedékkérők a legnagyobb számban.
- Ezeket az épületeket nem tömegek fogadására tervezték, de igyekeznek annyi embert beléjük zsúfolni, amennyit lehet – magyarázza Ettore Scarmarcia. – Minél több menedékkérőt szállásolnak el, annál több pénzt kapnak. Van egy csomó kötelező szolgáltatás, amit a valóságban nem nyújtanak, csak felveszik érte a kvótát, és ezen is keresnek.
Hosszas győzködés után egy csoportnyi menedékkérő szóba áll velünk. A szálloda vezetője nem enged be minket a házba, azt mondja, kérjünk engedélyt attól a cégtől, amellyel ő szerződésben áll.
- Adunk nekik szállást, etetjük őket, megadjuk nekik, amit tudunk – szögezi le Nicola Licardo, egy kis panzió vezetője. – Nem húzunk hasznot belőlük, ez az egész nem az én problémám. Kérdezzék meg azt a céget, amelyik idehozta őket. Én itt mindent azért teszek, hogy segítsek nekik, méghozzá azért, mert segíteni akarok. Ennyi.
Teljes sötétség
Az itt lakók számára úgy tűnik, időtlen idők óta várják a választ a menedékkérelmükre.
A helyi hatóságok már elismerték, hogy képtelenek kezelni a beáramló tömeget. De a menedékkérők szerint van, aki ebből is hasznot húz.
- Minden nap nehéz – sóhajt a gambiai Ebrima Kanteh. – Százhárom ember van itt. Csak hárman kapták meg a papírjaikat. Miért? Egy éve és hét hónapja vagyunk itt papírok nélkül. Valakinek jó üzlet, hogy itt maradjunk. Nem beszélnek az egészségügyi problémáinkról, nem beszélnek arról, hogy nincs pénzünk, se munkánk, mert itt gyakorlatilag minden be van zárva. Itt vagyunk a teljes sötétségben.