rendkívüli hír

A hollandiai referendum lehetséges következményei

Ukrajnára, vagy magára Európára mondtak nemet a hollandok, amikor népszavazáson utasították el a Brüsszel és Kijev közötti szabadkereskedelmi és

Éppen ezt olvassa:

A hollandiai referendum lehetséges következményei

Betűméret Aa Aa

Ukrajnára, vagy magára Európára mondtak nemet a hollandok, amikor népszavazáson utasították el a Brüsszel és Kijev közötti szabadkereskedelmi és társulási szerződést? Ami mindebből következhet, az jóval bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk.

Hiába nem volt ügydöntő a hollandiai referendum, a miniszterelnök hangsúlyozta, komolyan kell venni az eredményt – elemzők szerint már csak azért is, mert pillanatnyilag rendkívül ingatag kormánykoalíció áll mögötte.

- Világos, hogy ha szavazási részvétel 30 százalék, vagyis a küszöb körül mozog, a ratifikálás nem mehet végbe tárgyalások nélkül, újabb vitát kell nyitni a társulási egyezményről – fogalmazott Mark Rutte.

Hollandia 2005-ben – a franciákkal egyetemben – az EU alkotmányát is referendumon utasította el. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a mostani referendum kiírásakor megkongatta a vészharangot, mondván, ha a “nem”-ek győznek Hollandiában, az egy európai válság előtt nyithat utat.

Az egyezményt már 27 tagállam ratifikálta. Hollandia az első ország, ahol a lakosság véleményt nyilváníthatott arról, hogy támogatja-e az Európai Unió további bővítését.

Ukrajnának rövid távon nincs mitől tartania – Hollandia legfeljebb bizonyos részeket vonathat vissza a szerződésből. Azonban a voksolás eredménye mindenképpen hidegzuhany és jócskán képes összekuszálni a dolgokat.

Az euroszkeptikus, egyben bevándorló- és iszlámellenes Szabadságpárt első embere, Geert Wilders az eredmények kihirdetése után a közösségi médiában örömködött az eredmény felett, újfent hangsúlyozva, hogy a társulási szerződés elutasítása az „Európai Unió széthullását indítja el”.

A sors fintora, hogy ebben a félévben Hollandia kormánya vezeti az Európai Unió soros elnökségét.

Az ukrán külügyminisztérium közlése szerint a referendum eredményéből erősen kiérződött a hollandok Európához való viszonya, és azt is mutatja, hogy “az euroszkeptikusok táborát sikeresen mozgósították”.