rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nemzetközi nagybankok is szerepelnek a Panama-iratokban


gazdaság

Nemzetközi nagybankok is szerepelnek a Panama-iratokban

Az HSBC és a Credit Suisse visszautasítja a gyanúsítást, hogy érintettek a panamai pénzmosási botrányban. A két vezető bank azt állítja, semmilyen törvénytelen offshore üzletben nem vesz részt, hogy így segítsen ügyfeleinek az adóelkerülésben vagy a pénzmosásban.

A Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodával több nemzetközi bank is együttműködött, ez derült ki a dokumentumokból.

Matthew Beesley (Henderson Global Investors) vezető befektetési tanácsadó szerint egyelőre nincs rá bizonyíték, hogy a bankok törvénysértést követettek volna el Panamában. De persze felvet számos kérdést azzal kapcsolatban, hogy benne lehettek-e bármilyen sötét ügyletben. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a múltban néhány érintett bankot már megbírságoltak, amiért segítettek ügyfeleiknek az adóelkerülésben.

A 10 legtöbb offshore cégalapításra megrendelést adó bank között olyan nagy nemzetközi bankok szerepelnek, mint a Société Generale, a Credit Suisse, az HSBC és az UBS.

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma által felfedett dokumentumokban összesen 500 bank és leányvállalataik csaknem 15.600 fiktív céget regisztráltak a panamai ügyvédi irodán keresztül. Az HSBC-hez több mint 2300 fiktív cég köthető.

Az HSBC négy éve 1,9 milliárd dollár bírságot fizetett az Egyesült Államokban, mert vagyonkezelő üzletága részt vett mexikói drogpénzek tisztára mosásában. A Credit Suisse-t 2014-ben bírságolták meg 2,5 milliárd dollárra, mert segített gazdag amerikai ügyfeleinek az adóelkerülésben. Az amerikai felügyelő hatóság az UBS-t is megbüntette.

Matthew Beesly befektetési szakértő szerint a legnagyobb probléma, hogy az adókérdés minden ország nemzeti ügye, ezért nehéz az országokon átívelő csalási gyakorlatokat leleplezni és megfékezni.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

gazdaság

Véget érthet a szieszta Spanyolországban