NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Meghalt Kertész Imre

Meghalt Kertész Imre
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Nobel-díjas írót csütörtök hajnalban, budapesti otthonában érte a halál. Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 14 évesen megjárta

HIRDETÉS

A Nobel-díjas írót csütörtök hajnalban, budapesti otthonában érte a halál.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 14 évesen megjárta Auschwitzot és Buchenwaldot, a koncentrációs táborok felszabadítása után, 1945-ben tért haza. Az ott tapasztaltak ihlették Sorstalanság című regényét, amelyért 2002-ben első magyar íróként megkapta a Nobel-díjat.

A kezdetben újságíróként, gyári munkásként illetve sajtóreferensként dolgozó Kertész Imre 1953-tól lett szabadfoglalkozású író és műfordító. Első regényét, a Sorstalanságot 1960-tól 1973-ig írta. A kötetet Magyarországon eleinte nem akarták kiadni, végül 1975-ben mégis megjelent, de ekkoriban igazi sikert csak külföldön ért el vele. Itthon a rendszerváltás, de még inkább a Nobel-díj után lett csak olvasott a Sorstalanság, amelyből később Koltai Lajos filmet is készített.

A Sorstalanság főhőse egy kamasz fiú, aki a náci haláltáborok szörnyűségei között válik felnőtté, úgy, hogy azután képtelen lesz visszatérni korábbi életéhez.

Kertész Imre számos irodalmi díjat vehetett át, nemcsak Magyarországon, hanem Németországban, ahol az elmúlt évtizedekben élt, és Franciaországban is, miután műveit világszerte sok nyelvre lefordították. Írásai legtöbbször a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorult egyén sorsát feszegetik.

2009-ben egy francia lapnak nyilatkozva mondta el, hogy Parkinson-kórban szenved, ami miatt képtelen lesz írni, de még egy utolsó könyvet szeretne befejezni, a halál elfogadásáról.

Néhány évvel később pedig így fogalmazott:

„Nyolcvankét éves vagyok. Beteg. Az én reakcióm az, hogy Berlinbe költöztem. Cselekedni? Csak az íráson keresztül tudok. És amikor megteszem, akkor semmilyen hatása nincsen, vagy pedig elítélnek miatta.”

Csalódottságának egyik oka lehetett, hogy a Nobel-díj után sok magyartól nem támogatást, hanem támadást kapott, méghozzá kifejezetten antiszemita támadásokat. Korábban ugyanis még ennél sokkal pozitívabban állította, hogy a Nobel-díj a magyar irodalom számára is kitüntetés.

Kertész Imre a Nobel-díj átvételekor pedig azt mondta:

„Zsidónak lenni: szerintem ez ma újra elsősorban erkölcsi feladat. Ha a Holocaust mára kultúrát teremtett – mint ahogy ez tagadhatatlanul megtörtént -, célja csakis az lehet, hogy a jóvátehetetlen realitás a szellem útján megszülje a jóvátételt: a katarzist. Ez a vágyam inspirált mindent, amit valaha is létrehoztam.”

Kertész Imre 86 éves volt. Haláláról a Magvető Könyvkiadó tájékoztatta az MTI-t.

Fotó: MTI/Nádorfi Máté

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elhunyt Vajda Mihály filozófus

A német irodalmár, aki újrateremtette Ady legendás törzshelyét Budapesten

Elhunyt Hajnal Gabriella Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész