rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kerry Brüsszelben: "nem hagyjuk magunkat megfélelmíteni"


Belgium

Kerry Brüsszelben: "nem hagyjuk magunkat megfélelmíteni"

Je suis Bruxellois, azaz brüsszeli vagyok – mondta John Kerry a belga fővárosban tett látogatásán. Az amerikai külügyminisztere a még lezárt zaventemi repülőtéren keresztül érkezett Brüsszelbe. Ötórás látogatása idején kifejezte együttérzését a keddi támadások gyászolóival.

Kerry találkozott az ország miniszterelnökével is, Charles Michel hivatalosan is megerősítette, hogy két amerikai halálos áldozata van a robbantásoknak.

“Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, elszántabban, erősebben fogunk visszatérni, és nem fogunk addig megállni, amíg ki nem pusztítottuk a Földről gyáva és nihilista gondolataitokat” – üzente a támadóknak Kerrry.

A belga miniszterelnök is részvétét fejezte ki az amerikai állampolgárok halála miatt, Kerrynek pedig ezt mondta:

– Az ön jelenléte Brüsszelben fontos jele az Egyesült Államok és Belgium közötti barátságnak.

Kerry találkozott az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel is, vele a terrorellenes együttműködésről beszélt.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Belgium

Megszólalt a brüsszeli merénylő testvére