rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Dzsihadisták: a belga kirakós darabjai


világ

Dzsihadisták: a belga kirakós darabjai

Hogyan épült fel a párizsi és brüsszeli támadásokat végrehajtó terrorista sejt? Kik voltak a kulcsfigurák, hogyan kapcsolódtak egymáshoz? A jelenleg elérhető információkat foglaltuk össze.

Molenbeeki szomszédok

A történetnek két fontos helyszíne van, az egyik a bevándorlók lakta marokkói negyed Brüsszelben. Molenbeeket nagyjából százezren lakják, 40 százalékuk muzulmán. A romos házak jelzik a szegénységet: a negyed az európai dzsihád egyik központja, ahol számos toborzó és szélsőséges imám működik.

Itt, a belga fővárosban, alig 25 perc sétára a városközponttól kötött szövetséget néhány fiatal kamasz sok évvel ezelőtt. Szilárd kapcsolat lett az övék. Salah Abdeslamot és barátját, Abdelhamid Abaaoudot többen is úgy ismerték, mint a kerület „kis gengsztereit”, akik minden balhéban együtt vannak benne.

Salah Abdeslam Szíriát megjárt molenbeeki szomszédja volt Mohamed Abrini is, együtt mentek Franciaországba a novemberi támadás előtt. Abrini bátyja Szíriában halt meg, ő maga jelenleg is szökésben van.

A franciaországi támadást feltehetően egy charleroi-i lakásban tervelték ki. Ezt a lakást Khalid el-Bakraoui, az egyik brüsszeli robbantó bérelte álnéven. Testvérével, Ibrahimmal együtt már korábban is ismertek voltak a belga hatóságok előtt. Ibrahim el-Bakraoui-t például 2010-ben rablás miatt egyszer már is elítélték, akkor Kalasnyikovval lőtt rá rendőrökre. A nyomozás jelenlegi állása szerint egyikük a brüsszeli repülőtéren, a másikuk a metróban robbantotta fel magát.

Abdeslam 2015 szeptemberében – a magyarországi menekültválság legsűrűbb időszakában – hamis papírokkal lépte át a magyar-osztrák határt Najim Laachraouival és Mohamed Belkaiddal. Laachraouiról a hatóságok azt feltételezik, hogy ő lehetett az a fekete kalapos, fehér kabátos férfi, aki végül mégsem robbantott a brüsszeli repülőtéren. Mohamed Belkaidot pedig a rendőrök lőtték le egy héttel a belgiumi merényletek előtt. Valószínűleg az ő lakásában bujkált Abdeslam a párizsi támadások után.

Az Iszlám Állam kiképzője

2013. elején Abdelhamid Abaaoud elutazott Szíriába, ahol hamar a terrorszervezet egyik kulcsszereplőjévé vált. Valószínűleg az Iszlám Állam titkosrendőrségének is tagja lehetett. Egy propaganda-videón is szerepelt: a felvételen elégedetten mosolyog egy pick-up volánja mögött, a háta mögött szíriai katonák holttestei, és levágott fejek, amiket éppen valahová szállított.

Kiképezte a jövő öngyilkos merénylőit, és felkészítette őket visszatérésükre Európába.

– Ismerte az embereket, köszöntötte őket, ellenőrizte, hogy benne vannak-e a rendőrségi nyilvántartásokban. Főnökei segítségével ő választotta ki azokat az önkénteseket, akik támadásokat hajtanak majd végre Európa-szerte – mondta róla egy dzsihadista, akit a francia titkosszolgálat hallgatott ki 2015 júniusában.

Ezt a feltevést erősítette meg Reda Hamé, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy másik embere is, amikor visszatért Franciaországba. Ő azt vallotta, hogy miután elfogták, és hat hónapig fogva tartották Rakkában, részletesen tájékoztatták a feladatáról. Ekkor hallotta Abaaoud nevét.

– Megtanította, hogyan kell fegyvert fogni, kaptam 2000 eurót és precíz információkat arról, hogyan kell majd kommunikálnom, amikor visszajövök Európába. Prágán keresztül kellett jönnöm, az egy nyugodt város. Vettem egy telefont, abba egy sim-kártyát, és felhívtam egy parkból. Megcsörgettem, ő visszahívott. Azt mondta, keressek könnyű célpontot, mondjuk egy koncertet, ott sok halott lesz – mesélte a férfi.

2014-ben Abdelhamid Abaaoud visszatért Belgiumba, és megkezdte az európai dzsihadista hálózat kiépítését. Az, hogy a férfi az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagja, 2015 februárjára vált világossá, amikor a belga hatóságok megtalálták interjúját a terrorszervezet magazinjában.

Ekkorra Belgiumban már tudták, hogy Salah Abdeslam tartja a kapcsolatot Abdelhamid Abaaouddal. Emiatt a belga nyomozók kihallgatták, ő pedig ezt mondta nekik Abaaoudról: – Kedves szomszéd srác, tíz éve ismerem, ő áll hozzám a legközelebb. Jó, nem értek egyet a dzsiháddal, de ettől függetlenül ő egy jó ember.

Hiányzó figurák

A hatóságok jelenleg két embert keresnek nagy erőkkel. Az egyik Mohamed Abrini, aki Abdeslammal és társaival együtt ment Párizsba a támadások előtt, utána viszont eltűnt. Keresik még azt a férfit, aki a reptéri felvételen világos ruhában és kalapban van, és akiről korábban azt feltételezték, hogy Najim Laachraoui lehet.

A belga lapok később több forrásra hivatkozva biztosra vették, de az ügyészség péntek délután, a DNS-vizsgálatok végeztével erősítette meg hivatalosan is, hogy Najim Laachraoui nem lehetett a fehér kabátos, hiszen ő volt a második öngyilkos merénylő a reptéren. A kedden kiadott reptéri képen ő állt a bal oldalon, feketében. Azt is megerősítették, hogy a DNS-ét megtalálták a tavalyi párizsi merényleteknél használt robbanószereken, és a támadásokat követő házkutatások során is.

A terroristák közül egyedül Abdeslamot fogták el, aki azt üzente ügyvédjén keresztül, hogy nincs köze a brüsszeli támadásokhoz.

Abdelhamid Abaaoudot, a párizsi terrortámadások kitervelőjét november 18-án ölte meg a francia rendőrség. Olyan apró darabokra robbant, hogy sokáig azt hitték, elmenekült.

A jelenlegi információk szerint Khalid és Ibrahim el-Bakraoui robbantott március 22-én Brüsszelben. Khalid a Maelbeek metróállomásnál, míg fivére a reptéren halt meg ártatlan áldozatok tucatjaival együtt.

Mohamed Belkaidot március 15-én ölték meg, ő volt az egyik fő szervezője a párizsi merényletsorozatnak. Ő kaphatta meg a párizsi terrortámadások során az sms-t a bataclan-i önkéntes merénylőktől: „Elindultunk, kezdjük!”

Becslések szerint összesen mintegy 5000 európai születésű fiatal ment harcolni Szíriába vagy Irakba az Iszlám Államnak oldalán. Szakértők szerint közülük több mint 400 embert képezhettek ki európai terrortámadások végrehajtására. A kirakósból tehát még bőven hiányozhatnak elemek.

Illés Mária-Dominique

A következő cikk

világ

A színes hírek is mutatják a héten a világ fő történéseit