rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ahol a keleti művészek és a nyugati műgyűjtők találkoznak


le mag

Ahol a keleti művészek és a nyugati műgyűjtők találkoznak

A négy éve indult, a modern és kortárs keleti és nyugati művészet találkozópontjaként pozicionált Art Basel Hong Kong fő célja a tehetős kínai vásárlói réteg megnyerése. Az Art Basel fiókvásárán idén 35 országból 239 galéria mutatkozik be. A londoni székhelyű galéria partnere, Gérard Faggionato azt mondja, a vásár kiváló alkalom arra, hogy megismerjék a helyi piacot.

- Néhány éve sokat járunk Kínába, Hongkongba, hogy felmérjük a kínai művészeti piacot, mert úgy gondolom, hogy a következő tíz évben egyértelműen megnő a jelentősége – magyarázza Gérard Faggionato.

Régebben igen kevés ázsiai és a csendes-óceáni térségből származó művész tudott nagy nemzetközi karriert befutni. A Singapore Tyler Print Institute igazgatója azt mondja, a hongkongi vásár révén az ázsiai művészek végre eljuthatnak a nyugati gyűjtőkhöz.

- Ázsia végre kezdi megérteni, miként tudná megismertetni művészetét, hagyományait a világgal, próbáljuk elsajátítani a nyugati módszereket – mondja Emi Eu.

A vásár arra is kiváló alkalom, hogy felfedezzék az új tehetségeket. A United Talent Agency az egyik legnagyobb ilyen jellegű ügynökség a világon. A képzőművészeti részleg vezetője szerint nagyon ígéretes a kínai és a hongkongi piac.

- Az, aki kreatív emberekkel foglalkozik, olyan helyekre jár, ahol a legtöbb energia, izgalom és lehetőség összpontosul, és ebből a szempontból Kína most elképesztően különleges helynek számít – mondja Joshua Roth.

A művészeti vásáron indonéz, pakisztáni, indiai, tajvani, dél-koreai, japán és szingapúri művészek munkáival is találkozhatunk.

Az Art Basel Hong Kong március 26-án zárja kapuit.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

le mag

Viva Cuba! - Carlos Acosta visszatért a gyökereihez