NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A szélsőségesek életcélja a nihilista gyilkolás

A szélsőségesek életcélja a nihilista gyilkolás
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az első jelentések még arról szóltak, hogy valamiért füst gomolyog a brüsszeli reptéren, hogy robbanás történt, aminek sérültjei vannak. De már ekkor sejteni lehetett, hogy a történetnek itt nincs vége. Nem is lett.

HIRDETÉS

Az első jelentések még arról szóltak, hogy valamiért füst gomolyog a brüsszeli reptéren, hogy robbanás történt, aminek sérültjei vannak. De már ekkor sejteni lehetett, hogy a történetnek itt nincs vége. Nem is lett. További bombákról, felrobbant és fel nem robbant pokolgépekről érkeztek a hírek, és egy óra leforgása alatt a helyszín már a brüsszeli uniós negyed melletti metrómegálló lett, a halottak és sebesültek száma pedig tovább emelkedett. Így volt ez tavaly november derekán Párizsban, és így történt most is, az Európai Unió fővárosában. Több mint harminc emberélet és több mint 250 sebesült a március 22-i brüsszeli terror mérlege – írja cikkében Michael Hanfeld, a Franfurter Allgemeine Zeitung újságírója.

„A támadások nem csak és kizárólag a brüsszeli emberek ellen irányultak” – fogalmazott Thomas de Maiziere német belügyminiszter. „Mindannyiunkat megtámadtak, a szabad világot érte támadás” – mondta, és hasonló szavakat használt a francia elnök, Francois Hollande is:

„Közülünk bárkit, bármikor utolérhet egy ilyen támadás. Bárhol. A szabadságunkat akarják elvenni. A szabadság eszményét, amely szerint, mi európaiak élünk. Ezért nyitnak újabb és újabb frontokat a következő metróállomáson, pályaudvaron, repülőtéren, stadionban, piactéren. Meg akarják félemlíteni Európát, azt akarják, hogy az emberek rettegjenek, hogy többé sehol ne érezzék magukat biztonságban.”

Meg kell érteni a saját félelmeinket

Először is, meg kell tudni határozni a saját félelmeinket. Ezen kívül meg kell érteni, mit jelent a terror, hogy honnan jön, és hogyan lehet a leghatékonyabban felvenni vele a harcot. Menjünk vissza az időben 14 hónapot! 2015 januárjában, a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen követettek el támadást iszlamista szélsőségesek.„Nem szabad hagynunk, hogy szétroncsolják a normális életünket, hogy rettegésbe taszítsanak bennünket” – már akkor sem először hallottuk ezt a mondatot és időközben bebizonyosodott, hogy nem is utoljára.

A német ARD televízió brüsszeli tudósítója, Rolf-Dieter Krause szerint „nem elég a szabad és nyitott társadalom erényét eszményíteni, tenni is kell érte, hogy megmaradhasson”. Ahogy Krause fogalmazott, a belga főváros hírhedt Molenbeek negyedében például nem szabadna hagyni, hogy „a fanatikus gyilkológépek védelemre találhassanak, ami az ott élők felelőssége is.” A Zöldek EP-képviselője, Terry Reintke szerint a félelem és a gyűlölet nem lehet válasz a terrorra.

Támadás a nyugat ellen

Bruno Schirra terrorszakértő könyvet is írt a magát Iszlám Államnak tituláló gyilkolórezsimről. Ő a következőket mondta: „olyan emberekkel állunk szemben, akiknek egyetlen életcélja van, a hit-küldetés jelmezébe bújtatott nihilista gyilkolás.” Az Iszlám Állam azért támadja a nyugatot, amiért az létezik, és amiért az olyan, amilyen. A terroristák minden emberségüket elveszítették, „mindenkit megölnek, aki nem támogatja az ő vallási fasizmusukat.”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek a szerdai labdarúgó BL-mérkőzéseken is

A gázai Hamász-vezér önéletrajzi regényét árulja az Amazon, fél évvel a terrortámadás után

Izrael most először ölt meg vezető iráni tábornokot Szíriában - miért nagy veszteség ez Teheránnak?