rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Matthias Schoenaerts és a poszttraumás stressz szindróma


cinema

Matthias Schoenaerts és a poszttraumás stressz szindróma

Vincent, miután hazatért az afganisztáni harcmezőkről, egy libanoni üzletember felesége és kisfia mellé szegődik testőrnek egy Maryland nevű birtokra. A Matthias Schoenaerts által megszemélyesített figurának nem csak a poszttraumás stressz szindrómával kell megküzdenie, de a fellobbanó szenvedélyekkel is.

A belga színész annyira beleélte magát a szerepbe, hogy egy idő után már aludni sem tudott.

- Úgy éreztem, tudnom kell, milyen a poszttraumás stressz zavar. A harctéren állandó készültségben vagy, egyfajta paranoid állapotban. Az érzékszerveid 200 százalékos teljesítménnyel dolgoznak. Mindent nagyon erősen érzékelsz. Annyira felpörögtem, hogy egyszerűen nem bírtam elaludni, ugyanazokat a tüneteket produkáltam – mesélte Matthias Schoenaerts.

Alice Winocour második nagyjátékfilmjét a tavalyi Cannes-i Fesztiválon mutatták be. A rendezőnő elmondta, hogy a forgatókönyvet alapvetően Schoenaerts karakterére szabta.

- Tudtam, hogy Schoenaerts képes eljátszani ezt a határhelyzetbe került figurát, és erre alapoztunk. Egy pillanatra sem lankadt a figyelme, pedig rengeteget dolgoztunk. A testét is átalakítottuk, rengeteget pepecseltünk a különböző tetoválásokkal, sérülésekkel. Teljesen beleélte magát a szerepbe, fantasztikus élményt jelentett a vele való munka – mesélte Alice Winocour.

A Maryland (Disorder) női főszerepét Diane Kruger alakítja. A filmet a tavalyi francia bemutató után most kezdik vetíteni a mozik Európa-szerte.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

Jichak Rabin utolsó napja