rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Balett és opera egyben a Párizsi Operaházban


musica

Balett és opera egyben a Párizsi Operaházban

Együttműködésben a

A Párizsi Operaház ambíciózus projektjében az 1892-es szentpétervári premier szellemében egymás után állítják színpadra Csajkovszkij két remekművét, a Diótörő című balettet és a Iolanta című operát.

A két mű legfontosabb karakterei átjárnak egyik darabból a másikba, folyamatosan keresztezik egymás útját, utalások finom hálóját hozva létre. A Iolanta egy vak hercegnő története, aki hisz benne, hogy a körülötte lévők sem látnak: ezt az erős tagadást csak a szerelem és a tudomány ereje képes legyőzni. Iolanta szerepében a bolgár szoprán Szonja Joncseva, aki mára a nemzetközi operacsillagok sorába küzdötte fel magát.

- Meg kellett értenem Iolanta világát: hogyan lehet, hogy valaki nem tud a fény a színek, a tárgyak létezéséről? Hogyan hiheti, hogy más is ugyanebben a világban él? Sikerült őt mélyen megszeretnem, mert ez a lány annyira tiszta, képes a saját világát őrizni és védelmezni magában – elemezte szerepét a szoprán.

- Számomra Csajkovszkij a legnyugatibb az orosz zeneszerzők közül – mondta Alain Altinoglu karmester. – Beszélt franciául, olaszul… egyszóval volt benne valami mélyen nyugatias. De a hangzása orosz, ahogy a zenekar hangjait kombinálja, ahogy a lírai, megható zenét a vonósokra bízza… vagy ahogy a rézfúvósok megszólalnak együtt… ez a sajátos hangzás, ezek a harmóniák teszik a zenéjét mélyen orosszá.

- Ez az első, mondjuk úgy, szláv szerepem, egy számomra új hangzást fedeztem fel. Otthonos érzésem támad tőle, talán azért is, mert a szereposztás legalább fele volt szocialista országokból érkezett. Nagyon élvezzük hogy hasonló a humorunk, hasonló szavakat hallok, mint gyerekkoromban – mondta mosolyogva Joncseva. – Egyszóval ebben a produkcióban valahol úgy érzem, mintha hazaérkeztem volna.

- Ez egy nem túlságosan hosszú szerep – folytatta. – Ezért ott van kísértés, hogy az ember túlénekelje a zenekart. De az embernek képesnek kell lennie a mértéktartásra, és én ezen leszek – a magam szerény eszközeivel.

A Párizsi operaház produkciójában a balett az opera keretjátéka: a kis Mária születésnapi ajándéka a Iolanta előadása, amelynek végén az énekesnő megöleli a kislányt.

Az Opera végén, amikor Iolanta már nem vak, amikor meglátja a fényt, a hangzás is valahogy kifényesedik, és ez pont megfelel a Diótörő elejének, egy tiszta, szinte gyerekes hangulat: a karmester számára az a legnagyobb kihívás, hogyan csússzon át szinte észrevétlenül egyik zenei darabból a másikba.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

musica

Klasszikus zenei fesztivál a bombák árnyékában