rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egyre hevesebben támadják ellenzői Trumpot


Amerikai Egyesült Államok

Egyre hevesebben támadják ellenzői Trumpot

Újra megzavarták a republikánus elnökjelöltségért versenyző Donald Trump beszédét. Ohióban a különleges ügynököknek is közbe kellett lépniük.

Donald Trump az incidens után folytatta kampánykörútját, de a következő állomáson is zavargások voltak a fellépése előtt és alatt.

A kampányát övező rendbontások egy kicsit sem változtattak Donald Trump stílusán, hangvételén.

Kansas Cityben arról beszélt, hogy esze ágában sincs tönkretenni az emberek életét, de ahhoz, hogy ezt az őrült világot gatyába lehessen rázni változásra van szükség. Egyébként a világ maga megy a süllyesztőbe. Vagyis mindenkinek meg kell értenie – mondta – hogy eljött az ideje az igazságszolgáltatásnak.

A zavargásokért egyértelműen Donald Trumpot teszi felelőssé az amerikai elnök.

Riválisai szerint mostanra érett be az a megosztó és agresszív stílus, amit Trump képvisel.

Hillary Clinton azt mondta, hogy az az undorító, gyűlöletkeltő retorika, amit Trump képvisel, nem csak rossz, de veszélyes is. Könnyen előfordulhat, hogy aki a tűzzel játszik, nem tudja majd a maga okozta lángokat elfojtani. Clinton szerin ez nem vezetés, ez egy veszélyes játék. Ezt a fajta vezetést el kell utasítani, az ilyen bigott beszédet el kell utasítani. Aki erőszakot lát, ítélje el, ahogy amikor egy zsarnok megjelenik, szembe kell vele menni.

Trump szerint a sajtó pedig hamis képet fest ezekről az eseményekről.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

A szír polgárháború kitörésének 5. évfordulóján talán újra lesz szír béketárgyalás