NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A kurdok elfoglalták al-Shaddadit

A kurdok elfoglalták al-Shaddadit
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A szíriai város az Iszlám Állam egyik legfontosabb támaszpontja volt.

HIRDETÉS

Nyugati újságírók először juthattak be a szíriai Al-Shaddadi városába, miután a magát Iszlám Államnak nevező szervezet harcosait két éves harc után kiűzték a kurd felkelők.

Az épületek bejárva feltárultak a fegyverraktárak és a menekülőalagutak is, valamint egy egykori szállodába is bejutottak, amelyet a dzsihadisták nők megerőszakolására használtak. Az egyik túlélő elmesélte, hogy az utcán elektromos sokkolóval büntettek nőket, ha úgy gondolták, hogy túl sok bőr látszott ki a ruhájuk alól.

A szír kormány kizárta, hogy Abbász elnök lemondása is téma legyen a hétfőn folytatódó béketárgyalásokon. Az ország külügyminisztere Damaszkuszban azt mondta, azon múlik a tárgyalások sikere, hogy az ellenzék „elég szíriai-e ahhoz, hogy törődjön az ország sorsával”.

Walid al-Moallem szerint az elnök sorsáról a béketárgyaláson nem dönthetnek.

Mint mondta, a szír kormány értelmezésében az „átmeneti periódus” egy új alkotmány és egy új kormány felé mutat, amiben „esetleg más pártok is részt vesznek”.

Az ellenzéki és felkelő csoportok számára viszont alapvető kérdés az elnök személye. Az ENSZ főtárgyalója, Staffan de Mistura is megállapodást szeretne az elnökválasztásról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Remény az éhező szíriaiaknak: a tűzszünet miatt eljutnak hozzájuk a segélyszállítmányok

Cameron: Moszkva azonnal szüntesse be a szíriai mérsékelt ellenzék elleni támadásokat!

Izrael most először ölt meg vezető iráni tábornokot Szíriában - miért nagy veszteség ez Teheránnak?