rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Új napelemes drótszamár Hollandiában


hi-tech

Új napelemes drótszamár Hollandiában

Együttműködésben a

Egyre divatosabb az elektromos kerékpár. 2015-ben négy százalékkal nőtt Európában az eladások száma.

A Solar Application Lab nevű holland startup az “Eindhoveni Műszaki Egyetem diákjaival karöltve kifejlesztett egy új, napenergiával működő prototípust. A napelemeket az első kerékre és a pedálokra szerelték fel.

- Ez az első olyan bicikli, amelynek a kerekében napelemek vannak, és amely nappal, illetve kerékpározás közben feltölti magát – mondta Marc Peters, a Solar Applications vezetője.

Az első napelemes drótszamarak a nyolcvanas évek végén jelentek meg, de azoknál még utánfutóra szerelték fel a paneleket.

A fotovoltaikus rendszerek fejlődésének köszönhetően a holland prototípus tervezői meg tudták oldani, hogy a csak az első keréken legyenek panelek, amelyek még a borús, esős napokon is elegendő energiát termelnek.

A kerékpárt 2018-tól forgalmazzák, és körülbelül 2500 eurót kérnek majd érte.

- Az volt a legnagyobb újítás, hogy ezúttal olyan diákokkal dolgoztunk együtt, akik azt mondták, hogy nekik van ötletük arra, hogyan oldjuk meg a borús időszakok problémáját. Egy igen érdekes elektronikai ötlettel rukkoltak elő – mesélte Marc Peters.

Hollandiában nagy hagyománya és kultúrája van a kerékpározásnak.

Az az utóbbi években több kezdeményezés is indult, amely megkönnyíti a bicajosok életét.

Az egyik újítás a napelemes kerékpárút, amely már 35 ezer kilométer hosszú, és annyi energiát termel, ami még a legvérmesebb reményeket is felülmúlja.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

hi-tech

Internetes kütyük a barcelonai MWC-en