rendkívüli hír

Javulóban a görög gazdaság teljesítménye

Vegyes képet festett Görögország gazdasága 2015-ben. Az utolsó negyedévben – negyedéves összevetésben – visszaesés helyett végül 0,1 százalékkal nőtt

Éppen ezt olvassa:

Javulóban a görög gazdaság teljesítménye

Betűméret Aa Aa

Vegyes képet festett Görögország gazdasága 2015-ben. Az utolsó negyedévben – negyedéves összevetésben – visszaesés helyett végül 0,1 százalékkal nőtt a GDP az ELSTAT görög statisztikai hivatal adatai szerint. Mindez főleg a belső fogyasztásnak és a befektetéseknek köszönhető.

Negyedéves összevetésben a belső fogyasztás 0,4 százalékkal, a beruházások 20,4 százalékkal, az import pedig 11 százalékkal nőtt, míg az export 0,4 százalékkal csökkent.

Az egész évet tekintve viszont a 173 milliárd eurós gazdaság zsugorodott, méghozzá 0,3 százalékkal.

Éves viszonylatban 2015 negyedik negyedévében 0,8 százalékkal csökkent a GDP, ez azonban sokkal jobb eredmény, mint a várt -1,9 százalék.

2015 első negyedévében – negyedéves összevetésben – stagnálás jellemezte a görög gazdaságot. A második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a GDP, a harmadik negyedévben 1,2 százalékkal csökkent, majd a negyedik negyedévben ismét nőtt, ezúttal 0,1 százalékkal.

Éves összevetésben az első negyedévben 0,3 százalékkal, a másodikban 0,9 százalékkal bővült a gazdaság, majd a harmadik negyedév 1,7 százalékos zsugorodást mutatott. A negyedik negyedévben 0,8 százalékkal csökkent a GDP.