NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

G20: "végre kell hajtani a már elhatározott reformokat"

G20: "végre kell hajtani a már elhatározott reformokat"
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az IMF vezérigazgatója és a német pénzügyminiszter szerint is ez a kulcs.

HIRDETÉS

Globális gazdaságélénkítő programban gondolkodik a világ legfejlettebb gazdaságait és az Európai Uniót tömörítő G20 csoport.

Sanghaji csúcstalálkozójuknak küldött üzenetében a kínai miniszterelnök gyakoribb és hatékonyabb egyeztetést szorgalmazott mondván, hogy így könnyebben leküzdhetnék a nehézségeket.

A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, Christine Lagarde szerint nincs szükségük újabb elméletekre, a korábban kitűzött célok megvalósításával kellene foglalkozniuk.

A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schauble is emellett érvelt. Úgy fogalmazott, hogy politikai javaslatból van bőven. Ami hiányzik, az a politikai végrehajtás.

A kínai külügyi szóvivő beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kína támogatja az európai integrációs folyamatot, és örülne, ha Európa jelentősebb szerephez jutna nemzetközi szinten. Abban is bíznak, hogy Brüsszel és London képesek lesznek dűlőre jutni, szerintük ez mindenki érdeke.

A francia pénzügyminiszter, Michel Sapin szerint nincs szükség globális válságkezelésre, mert nincs válság. Úgy látja, hogy a gazdaság ingadozása normális jelenség, és három tényező befolyásolja leginkább. A kínai gazdaság, az amerikai pénzügypolitika és a nyersanyagárak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Nyugat-Balkánon is szövetségeseket keres Zelenszkij

Az MI-vel és más új technológiákkal vetne véget az éhezésnek Rishi Sunak

Gazdasági együttműködésről tárgyaltak a G20-as országok az Afrikai Unióval