NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kristoff idén negyedszer nyert sprintet

Kristoff idén negyedszer nyert sprintet
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A norvég Alexander Kristoff nyerte az ománi országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát. A 176 és fél kilométeres etapon egy hármas boly már

HIRDETÉS

A norvég Alexander Kristoff nyerte az ománi országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát.

A 176 és fél kilométeres etapon egy hármas boly már az első kilométer után megszökött a főmezőnytől. A csapat később öt főre bővült és 25 kilométer megtétele után 4 perc 15 másodperces előnyre tett szert.

A szökevények előnye később fokozatosan csökkent mígnem a többiek beérték őket.

Végül sprintbefutó döntött, melynek végén Kristoff idén már negyedszer haladt át elsőként a célvonalon (korábban három szakaszt nyert a katari körversenyen). A Katyusa kerekese mögött Moreno Hofland és Roy Jans lett a második, illetve harmadik.

Az összetett versenyben továbbra is – a 10. helyen, a győztessel azonos idővel célba érő – Edvald Boasson Hagen vezet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A holland Demi Vollering nyerte a női Tour de France-t

Tour de France: Jonas Vingegaard megvédte címét

Evenepoel az országúti kerékpáros mezőnyverseny világbajnoka