rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Elnökválasztást tartanak Ugandában


Uganda

Elnökválasztást tartanak Ugandában

Elkezdődött az elnökválasztás Ugandában – a szavazóhelyiségekbe nem lehet mobiltelefont vinni, ami többek szerint útját állhatja a választások átláthatóságát célzó erőfeszítéseknek, hiszen éppen az okostelefonnal rendelkezők tudnák rögzíteni a szavazás során esetlegesen előforduló visszaéléseket.

A voksolás eldönti majd, ki lesz az 1986 óta hivatalban lévő elnök, Yoweri Museveni utódja.

A jelenlegi államfő legesélyesebb kihívójának számító Kizza Besigye többször úgy nyilatkozott, kétli, hogy a február 18-i választás szabad és tisztességes lesz, s arra buzdította támogatóit, hogy dacoljanak a hatóságok törvénytelen rendeleteivel.

Megfigyelők szerint a 37 milliós lakosú Ugandában egyre többen vannak azok, akik eltávolítanák Musevinit a hatalomból, mert elégedetlenek a kiugróan magas munkanélküliséggel, az iskolák és kórházak botrányos állapotával.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Törökország

Törökországot megrázta, ami szerdán Ankarában történt