rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szíriában mind a négy erő Aleppóért harcol


Szíria

Szíriában mind a négy erő Aleppóért harcol

A szíriai kormányerők egyre keményebben támadják Aleppót. Az északnyugati országrészben található város az öt éve húzódó szíriai háborúban nagyrészt a felkelők kezén volt, ez adja stratégiai fontosságát.

Az ellenzék állásai gyengülnek, a kormányerőket az orosz légitámadások segítik. A bombázások mellett az Aszad-rezsim tízezer katonája hajt végre földi hadműveleteket, hogy visszavegyék az irányítást a város felett.

Az ősi kultúrával, építészeti és szellemi kincsekkel, a háború előtt működőképes gazdasággal és iparral büszkélkedő városból szinte csak romok maradtak a véres támadások után.

Megfigyelők állítják, hogy az orosz légitámadások során betiltott kazettás bombákat is bevetettek.

Hírek szerint a felkelők és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elveszített területekre a kurdok nyomulnak be, és Aleppótól északra ők is támadásokat folytatnak, egy menaghi légi támaszpont és más települések ellen. A török légierő támadja őket, az orosz harci gépek viszont támogatják a kurdokat.

Jelenleg a szíriai háborúban mind a négy fő hadviselő Aleppóért harcol: a felkelők, a kormányerők, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és a kurdok. Mindenkinek saját és eltérő érdekei vannak.

A damaszkuszi vezetés körbe akarja venni a várost, és elvágni a Törökország felőli utánpótlási útvonalakat. A felkelők igyekeznek egy folyosót átjárhatón tartani maguknak. A kurdok igyekeznek összekapcsolni a magukénak mondott régiókat. A terrorista csoportok a káoszt kihasználva a szökevényeket és a kiábrándultakat próbálják soraikba állítani.

Az egyre erősödő támadások és az egyre nagyobb pusztítás újabb tízezreket kényszerít otthonaik elhagyására. A menekülők Törökország felé indulnak.

Egy néhány éve idegenvezetőként Aleppóban járt férfit sokkolt, hogy az egykori utcák és épületek helyén csak romokat talált mostani visszatérésekor.

- Sokkoló látni, hogy öt éve még egy több ezer éves város volt itt, mára pedig a földdel vált egyenlővé Aleppó – mondta Muhamed Al-Khousi, idegenvezető.

A városi erőmű felett átvették az irányítást a kormányerők, visszafoglalva az Iszlám Állam fegyvereseitől. A terroristák 2014-ben foglalták el az erőművet. A felkelők egyre inkább elveszítik állásaikat a városban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Szíria

Szíria: a kormány beengedi az ENSZ-segélyszállítmányt