rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Minden áldozatot kihoztak a tainani toronyház romjai alól


Tajvan

Minden áldozatot kihoztak a tainani toronyház romjai alól

Befejeződött a mentés a tajvani Tainan városában azután, hogy több épületet is, köztük egy toronyházat összedöntött a földrengés február 6-án hajnalban.

A Richter-skála szerinti 6,4 – a kínai földrengésjelző központ szerint 6,7 – tizedes erősségű földmozgásnak összesen 116 halálos áldozata van a városban.

Az Arany Sárkány társasházban 96 lakás volt több mint 250 bejelentett lakóval. Tainan polgármestere szombaton azt mondta, hogy a mentők 175 túlélőt hoztak ki a romok alól, közülük 96-an kerültek kórházba. A 114 holttest közül az utolsót szombaton délután sikerült kiemelniük.

Pekingben gyászszertartást tartottak a tajvani áldozatok emlékére. Az egybegyűltek többsége tajvani üzletember volt, akik a kínai fővárosban élnek.

Szeizmológusok azt mondják, hogy a múlt szombati tajvani földrengés azért volt ilyen pusztító, mert epicentruma aránylag közel esett a földfelszínhez.

Hatósági szakértők ugyanakkor állítják, hogy a tajnani Arany Sárkány toronyháznak ezzel együtt sem lett volna szabad összedőlnie, úgyhogy vizsgálat indult az ügyben.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Karnyújtásnyira lehetnek a szír kormányerők Aleppó visszaszerzésétől