rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Második napja tüntetnek a görög gazdák Athénban


Görögország

Második napja tüntetnek a görög gazdák Athénban

Szombaton is gazdák ezrei lepték el az athéni Szintagma teret, a kormány társadalombiztosítási- és nyugdíjreform-tervezete ellen tiltakozva.

A Kréta szigetéről érkezett gazdák sátorokban töltötték az éjszakát, hogy a megmozdulás második napján a Kommunista Párt és a szakszervezetek megmozdulásához csatlakozzanak.

- Nem kuncsorogni jöttünk ide, méltósággal érkeztünk, és úgy hiszem joggal. Elég viszontagságos volt az utunk idefelé, de emberhez méltó életet követelünk magunknak és a gyermekeinknek – mondta egyikük.

- A túlélésért folyik a harc, azért, hogy 67 évesen nyugdíjba vonulhassunk, és azért, hogy a gyerekeinknek jobb életük lehessen – tette hozzá egy másik tiltakozó.

- Ha az adókra elköltött pénz eléri a jövedelem 60 százalékát, akkor nagy baj van. Akkor már nem fogunk tudni kimenni a földekre dolgozni. Ezért kell harcolnunk, máskülönben nem fogunk termelni. Nincs más út – közölte egy harmadik tüntető.

A gazdák többsége továbbra is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy vezethet-e eredményre a kormánnyal folytatott párbeszéd.

Ahogy az Euronews tudósítója fogalmazott, a görög gazdák készen állnak a további tömegtüntetésekre. – Hiába ismételte meg a belügyiminszter a kormány ajánlatát, nevezetesen, hogy üljenek le egyeztetni, a gazdák ragaszkodnak a nyugdíjreform tervezetének visszavonásához, ami konkrétan holtpontra juttatja a tárgyalásokat – mondta a riporter.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

világ

Karnyújtásnyira lehetnek a szír kormányerők Aleppó visszaszerzésétől