rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Fegyverszünetre készül Szíria


perspectives

Fegyverszünetre készül Szíria

Fegyverszünet jöhet Szíriában egy héten belül. A nagyhatalmak által támogatott megállapodás akkor született, amikor a szíriai a hadsereg az orosz légierő támogatásával ért el sikereket Aleppo ostromában. Azonban civilek tízezrei még mindig az ellenzékiek által uralt városrészekben maradtak.

A generátorból kilógó kusza kábelek jelzik, hogy még mindig nincs áramszolgáltatás. A vízért sorban álló Leila pedig tudja, hogy ma is egy nálánál nagyobb kocsit kell hazáig húznia.

A barikádok még állnak, a veszély nem múlt el. A sebek még frissek és mélyek. Az Aszad-rezsim repülőinek bombázása még mindenkinek fáj. Az ellenőrzőpontokkal megerősített, ellenségesnek tekintett városrészben most ez jelenti a mindennapi életet.

Egykor Aleppo volt Szíria legfejlettebb iparvárosa. A háború ezt is megváltoztatta. A gyár felét lerombolták, de az épen maradt része ismét működik.

Ez a terroristák hibája – mondja itt mindenki. A lázadókat jól ismerik a rezsim szomszédságában. De a szíriai emberek – mondja ez a férfi – mind egységesek.

Ezek az apró kezek a gyárban dolgozó munkások kezei. Alig érik el lábukkal a gépeket. Ezekre a gyerekekre maradt a kimerítő munka, miután a legtöbb felnőttet már megölték.

Gyerekek, mit Ahmed és Mohamed, két testvér. Ők apjukat vesztették el, anyjuk pedig kisebb testvéreikre vigyáz. A két tíz éves fiú soha nem járhatott iskolába. Ha azt kérdezzük tőlük, mik szeretnének lenni, ha felnőnek, néma csend a válasz.

Itt állandó a háború zaja. A bombázások miatt a szabadban kell megtartani a tanórákat, barikádok között, amelyek a lövészektől védenek. Aleppo Motie számára visszatért a normál hétköznapok világába, bár a város egyik felét most is háborús sújtja. A diplomácia ezen egyelőre nem változtat.

Az ENSZ felszólította Törökországot, hogy nyissa meg Szíriával közös határárt, ahol több tízezer menekült rekedt ideiglenes táborokban.

Recep Tayyip Erdoğan elnök viszont azt mondta, lassan elfogy a türelmük, és akkor nem akadályozzák meg a menekülteket, hogy Európa felé induljanak.

Közben a török-szíriai határra naponta tízezrek érkeznek. Csak ez elmúlt napokban 30 ezren jöttek, köztük sok gyermek.

- A gyerekeknek ruha kellene, élelmiszer és gyógyszer – könyörgött egy menekült, aki egy bombázásban sebesült meg.

A török kormány továbbra is elzárkózik a határnyitástól, inkább a kerítés szíriai oldalán ajánlanak segítséget, ahol a tizedik menekülttábort építik. Segélyszervezetek szerint a már most is kilátástalan helyzet csak egyre rosszabb lesz.

- A gyerekek megbetegszenek ebben a hidegben, semmink sincs – sírta el magát egy szíriai nő, aki mint annyian mások, a borzalmak elől menekült el.

Február eleje óta a szíriai hadsereg és orosz vadászgépek folyamatosan bombázzák az ország második legnagyobb városát, Aleppót és környékét.

Alig négy hónap alatt Aszad elnök csapatai több várost is elfoglaltak az ellenzéki erőktől. A támadások során csak az elmúlt tíz napban több mint ötszázan haltak meg, és ezreknek kellett elmenekülni. Ők mind a török határ mentén rekedtek, alig van élelmük, de legalább élnek, és itt nem lőnek rájuk.

A NATO bejelentette, járőrözni kezd az Égei-tengeren, hogy segítse a görög és török hatóságokat a menekülteket Európába csempésző bűnbandák felszámolásában. Tavaly több ezren fulladtak meg a tengeri csempészutakon, köztük sok kisgyerek, mint Aylan – számolt be a France 3.

Szeptember 2. volt, amikor a két éves Aylan holttestéről készült fotók bejárták a világsajtót. Aylan a török partok közelében fulladt meg, amikor felborult az őt is szállító, szíriai menekültekkel túlzsúfolt hajó.

A két embercsempész jelenleg Bodrumban áll bíróság előtt, menekültek csempészésével és szándékos hanyagsággal vádolják őket, amely öt utas, köztük Aylan halálát is okozta. Mindketten tagadják bűnösségüket.

- Az az igazság, hogy a csempészet megszervezőt sohasem kapják el. Akik most bíróság előtt állnak, ők is csak áldozatai az átkelésnek. Az ügyfelem szíriai, ő is csak áldozat – mondta egy ügyvéd.

Tavaly több mint nyolcszázezer menekült kelt át a Földközi-tengeren, hogy Európába érjen. Ez egy virágzó üzlet a csempészést bonyolító bűnszövetkezetek számára.

- 2015-ben több mint 1700 embercsempészt vettek őrizetbe Szíriában. Legtöbbjük szíriai állampolgár, de vannak köztük törökök, irániak és afgánok is – mondta az isztambuli egyetem munkatársa.

Az említett két embercsempészt végül elítélték, 35 év börtönt kaptak.

A háború előtti élet Szíriában már csupán emlék. A háborúskodás öt éve nemcsak szíriaiak generációit pusztította el, de a társadalmat is megosztotta. A képek néha mindennél pontosabban megmutatják a pusztítás mértékét. És egy kép mindig érzelmeket kelt. Erről szól az RTS riportja.

Hasszán és Náda múlt pénteken házasodtak. Szerelem a háborúban. Olyan volt, mint a filmekben: szerelmük erősebb, mint az erő, amely lerombolta Homsz városát.

A képek egy pillanat alatt bejárták a világot. A közösségi hálózatok azonnal lecsaptak a sztorira.

De nem önmagában a szerelem mutatkozott meg itt. A fényképezőgép mögött a 22 éves Dzsafar Meri állt, aki lelkes támogatója Bassár el-Aszad elnök rezsimjének. Ő választott hátteret az ifjú párnak, hogy megmutassa a világnak, milyen az élet Szíriában.

És az ő kérésére viseli a vőlegény a szíriai hadsereg egyenruháját is. A fotós szerint ez azt jelképezi, hogy megvédik az embereket a terroristáktól.

Nem ez a pár volt az első, akiket Dzsafar fényképezett. Rendszeresen posztol képeket esküvőkről ugyanezzel a háttérrel és ugyanebben az egyenruhában.

Ezzel az üzeni: mi vagyunk az új generáció, újjáépítjük az elpusztított városokat, és történhet bármi, de az élet mindig erősebb a halálnál.

A filmekben a szerelem sosem hazudik. De vajon itt?

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

perspectives

Merre mennek a menekültek?