NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Virtuális pénzt, azaz bitcoint is elfogad egy budapesti taxitársaság

Virtuális pénzt, azaz bitcoint is elfogad egy budapesti taxitársaság
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Körülbeül 25 millió eurót tartanak bitcoinban a magyarok.

HIRDETÉS

Készpénz vagy bankkártya mellett már virtuális pénzt, azaz bitcoint is elfogad egy budapesti taxitársaság. A bitcoint terjesztő magyar startup vállalkozás vezetője mutatta be, hogyan is működik ez a valóságban. Fizetni egy QR kód segítségével lehet vele, ami után rendes számlát kap az ember. A bitcoinnal való fizetési szándékot viszont előre kell jelezni. A fizetés után a taxis forintban kapja meg a fuvardíjat.

- A mi cégünk, hogy azt szeretné, ha mindenhol lehetőségük lenne szolgáltatásokra, árucikkre akár fizikai boltokban elkölteni ezeket a bitcoinokat, mert egyrészt ez egy kis piaci gazdaságélénkítést hozhat az üzleteknek, másrészt pedig kiszolgáljuk azokat, akiknek van ilyen igényük – mondta Lőwy András, a COinPAY vezérigazgatója.

A cégvezető szerint jó lenne, ha szabályoznák a bitcoin használatát és reméli, hogy ez inkább a fehér, nem pedig a fekete gazdaságot szolgálja. Cége egyébként eddig körülbelül 200 ezer eurót költött a rendszer kiépítésére, amit egész Közép-Európában elterjesztene.

A magyarok körülbelül 25 millió eurót tartanak bitcoinban. Egyelőre csak néhány étterem, fogászat és városi turisztikai iroda fogadja el fizetőeszközként, hozzájuk csatlakozott ez a taxitársaság.

- Mi úgy gondoljuk, hogy minden olyan lehetőséget meglovagolunk, ami adva van vagy kínálkozik a számunkra, és természetesen pont azért, mert ilyen sokszínű a palettánk, amelyik bejön, legalább ott is ott vagyunk elsőként – nyilatkozta Horváth Csaba, a Budapest Taxi igazgatója.

A bitcoin árfolyama 110 ezer forintkörül mozog.

Tudósítónk jelenti:

- Budapesten már több ilyen Bitcoin automata is működik. Ezt a fizetőeszközt sokan kritizálják és a feketegazdasággal hozzák összefüggésbe, a benne rejlő innovációt azonban már annál kevesebben vitatják.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra nyitva az ókori Egyiptom legkorábbi, nagy kőépítménye, Dzsószer fáradó déli sírja

Őrizetbe vették a Huawei egyik vezetőjét Kanadában

A Boeing sikere ezer brit munkahelyet veszélyeztet