rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Berlin stratégiai partnere Ankarának a menekültválság megoldásában


Törökország

Berlin stratégiai partnere Ankarának a menekültválság megoldásában

Angela Merkel német kancellár Ankarában Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel tárgyalt. A fő téma a menekültválság kezelése és az Aszad-rezsim aleppói támadásai elől menekülő több tízezer szíriai sorsa volt.

Merkel a válság kezelésében stratégiai partnerként tekint Ankarára. Berlin egyebek közt rendőröket küld Törökországba, hogy megfékezzék a virágzó embercsempészetet.

- Törökország és Németország a NATO elé viszi napirendi pontként, hogy a NATO-nak be kell avatkoznia a menekültáradat ügyében. Közös erőfeszítést teszünk azért, hogy a NATO ellenőrző mechanizmusát hatékonyan használják a határon és az Égei-tengeren – mondta a török miniszterelnök.

Bejelentették, hogy szeretnék megerősíteni a török parti őrséget, amihez Görögországtól és az Európai Unió határőrizeti ügynökségétől, a Frontextől várnak segítséget.

- Ami természetesen fontos, nemcsak Törökországnak, hanem mindannyiunknak, hogy ha meg akarjuk állítani az illegális bevándorlást, egyértelműen készen kell állnunk bizonyos mértékig, hogy legális eszközökkel fogadjuk a menekülteket, különösen a Szíriából érkezőket – fogalmazott a német kancellár.

Mindkét fél elítélte a szír kormánycsapatokat támogató orosz légicsapásokat Aleppónál. A város ostroma miatt mintegy 35 ezren menekültek el, ők most a török határon várnak segítségre.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Menekülteknek szerveztek tanfolyamot Budapesten